Eric mögött nagyon korán indult pályaút van. Első lemeze, az A Few Degrees Warmer élőben került rögzítése 2002 tavaszán, azaz 11 éves korában! Nem sokkal később, a 2003-as Sarasota Blues Fesztiválon bemutatott játéka keltett feltűnést, és másnap már a Bluesbreakers legfiatalabb vendégeként mutatták be John Mayallnek, aki egy évvel később meghívta néhány skandináv koncertre is a zenekarral. Eric később Mayall Road Dogs című lemezén is közreműködött.

A 2000-es évek második felében Eric sorra adta ki a lemezeket, és rendre felbukkant Nyugat-Európa blues klubjaiban és fesztiváljain. 2012-ben Dismantle The Sun, 2015-ben pedig Black Gold címen adott ki albumokat, egyre komolyabb és nevesebb zenészek, producerek és hangmérnökök bevonásával. Eric éneke és gitárjátéka is komoly fejlődést mutat lemezről lemezre, így az új kiadványok kétségtelenül meglepő és élvezetes hallgatnivalót kínálnak a régi és új rajongóknak egyaránt.

Három évvel a Black Gold és a hozzá kapcsolt turné után Eric úgy döntött, hogy itt az ideje ismét beköltözni a stúdióba, és felvenni azt a lemezt, amin már évek óta gondolkodott. A klasszikus blues és a modern irányzatok megfelelő arányú keverésével, valamint egy nagyszerű dobos és egy kiváló produkciós csapat segítségével született meg a Polyphonic Prayer album, ami egyrészt visszaadja egy élő Eric Steckel koncert hangulatát, ugyanakkor jól hallatszik az is, hogy a felvétel egy világklasszis stúdió körülményei között készült. A lemezen a dobokat leszámítva minden hangszert Eric játszott fel, így billentyűs tehetsége is fontos szerepet kap: rendszeresen felcsendül egy Hammond B3 orgona is.