Személy

Evelyn Glennie

zeneszerző, előadó, szereplő
Ő az első ütőhangszeres művész, aki kizárólag szólistaként építette fel karrierjét. Eleinte szinte minden fellépése "első" volt valamilyen tekintetben - számtalan hangversenyteremben, fesztiválon ő volt a legelső ütőhangszeres fellépő, több zenekar is vele tartotta első koncertjét ütős szólistával, és rengeteg műnek ő volt az első előadója. Ma már 150 fölött van a neki írt darabok száma, és ő maga is komponál, elsősorban filmzenét. Egyik alkotása jelölést kapott az "angol Oscarra", a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) díjára. Evelyn Glennie sokoldalú és újító személyiség, aki mindig újraértelmezi az ütőhangszeres előadó-művészethez kapcsolódó célokat és elvárásokat. Lenyűgöző technikai tudása páratlan muzikalitással párosul, emellett nagy hangsúlyt fektet koncertjeinek látványvilágára is, így azok szinte új műfajt teremtettek a hangversenypódiumokon. Évente több mint 100 koncertet ad, partnerei a legkiválóbb és a legkülönbözőbb karmesterek, együttesek, illetve szólisták, mint például Emmanuel Ax, Nana Vasoncelos, Kodo, Béla Fleck, Björk, Bobby McFerrin, Sting, Fred Frith, a King's Singers vagy a Mormon Tabernákulum Kórus. Sűrű koncertprogramja mellett 25 CD-je jelent már meg (közülük rögtön a legelső, Bartók Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című kompozíciójának felvétele Grammy-díjat kapott), megírta önéletrajzi könyvét (Good Vibrations), filmet forgatott Thomas Riedelsheimerrel (Touch the Sound), illetve televíziós sorozatot készített a BBC számára (Soundbites). Több mint 80 nemzetközi díj és kitüntetés birtokosa, 2007-ben pedig megkapta a Brit Birodalmi Érdemrend lovagi fokozatát, s így neve előtt azóta a "Dame" előtag használatára is jogosult.

Hozzászólások