Festő, író, költő, tipográfus. Az 1910-es évektől a 30-as évtized fordulójáig, majd rövid ideig 1945 után a magyar avantgárd főalakja, költő, író, szerkesztő, lapalapító, mozgalomszervező, ideológus; a vizuális művészetek sokféle ágában, műfajában dolgozott a tipográfiától a festett fareliefekig; készített grafikákat, kollázsokat, fotómontázsokat és festményeket. 1947: Baumgarten-díj; 1948: Kossuth Érdemrend; 1965: Kossuth-díj (irodalmi munkásságáért); 1967: Munka Érdemrend arany fokozata. 1904-ben Pestre költözött, vasmunkásként dolgozott, ekkor került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1909-1910 között Nyugat-Európában, Párizsban járt. 1915-ben saját lapot indított TETT címmel, ezzel megkezdte irodalmi és képzőművészeti szervező munkáját. A 10. számban tette közzé programját, a fennálló társadalmi rendet támadó szónoklatát. A művészetnek különleges agitatív szerepet követelt, társadalmi felelősségét hangsúlyozta. Fő művész-munkatársa Uitz Béla volt. A TETT 1916. évi betiltása után megindította a MA című aktivista folyóiratát. A MA Visegrádi és Váci utcai szerkesztőségi termeiben kiállításokat rendezett az általa felfedezett művészek munkáiból. Uitz Bélán kívül Tihanyi Lajos, Bortnyik Sándor, Pátzay Pál mellett Gulácsy Lajos, Bohacsek Ede, Schadl János, Dobrovits Péter, a Galimberti házaspár stb. szerepeltek. Mattis-Teutsch és Rohancsek Ernő fölfedezője. 1919-ben az írói direktórium tagja volt, a Tanácsköztársaság bukását követő bebörtönzése után, bécsi emigrációjában 1926-os hazatéréséig folytatta a MA kiadását. A 20-as években alkotta meg a Képarchitektúra (Bildarchitektur) fogalmát, ezzel is a korszak avantgárd főáramához, a korszak fogalmi-képi megfogalmazási kísérleteinek kimunkálásához csatlakozott. Nagy előképei az oroszok, különösen Malevics és Tatlin voltak. Szigorúan megformált képi rendszerükkel (melyben a formának-erővonalnak-színnek megvoltak a fogalmi equivalensei) szemben kiindulópontként a fogalmat választotta, képarchitektúrái költői megfogalmazásainak vizuális analógiái voltak; az 1925-ben kiadott Tisztaság Könyvében számozott költeményei és képarchitektúrái együtt szerepelnek. A húszas években szellemi pályaíve jelentős változásokon ment keresztül, a dadaista hatásoktól a pragmatikus konstruktivizmusig; ekkor készített képei általában kisméretűek. Hazatértekor, 1926-1927 között szerkesztette a négy számot megért Dokumentum című politikai, társadalmi és művészeti folyóiratot, majd 1928-ban Munka címmel új folyóiratot indított, amely nem nagyon tért el a szociáldemokraták által kivívott szabadelvűségtől, 1939-ben betiltották. A Munka kört festők, írók és munkások - köztük Vas István, Korniss Dezső, Lengyel Lajos, Vajda Lajos, Schubert Ernő, Trauner Sándor - alkották. Pán Imre és Mezei Árpád felkérésére az 1945-ben megalakult Európai Iskola alapító tagjaként szerepelt, bár a kollektíva főként szürrealista vonulata számára idegen volt. 1947-ben szociáldemokrata képviselőséget vállalt. 1949-től művei nem jelenhettek meg. 1946-1954 között Békásmegyeren élt, ahol telekszomszédja, Gadányi Jenő baráti biztatására újra rajzolni kezdett. Tusrajzokat készített, melyek a természetben mélyen rejlő energiák megjelenései, majd redukált kompozíciójú csendéleteket festett. 1956-tól visszatért a kulturális életbe. A 20-as évek avantgárd mozgalmainak nemzetközi "reinkarnációja" munkásságát is felfedezte; világszerte sorra nyíltak kiállításai. Korai absztrakt művei iránt főleg a Vasarelyvel együttműködő Denise René és a kölni Galerie Gmurzynska érdeklődött. Az 1966-1967-es párizsi nagy dadaizmus kiállításon 15 művével vett részt. Késői művei líraibb hangvételű absztrakciók; nagy távlatú, mégis személyes vallomások. 1967-ben, halála előtt, a Fényes Adolf Teremben megrendezte első gyűjteményes kiállítását, amely az ún. tűrt kategóriába került, a költségeket így fizetnie kellett volna, de ezt végül elengedték. A hagyatékából 1976-ban létrehozott Emlékmúzeum állandó kiállításon mutatja be munkáit.