Kollár Imre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző szakán 1992-ben szerezte meg karmesteri diplomáját. 1989-ben, 20 évesen - minden idők eddigi legfiatalabb versenyzőjeként - elnyerte a Magyar Televízió VI. Nemzetközi Karmesterversenyének közönségdíját. Néhány évvel később az olaszországi Trevisoban a Nemzetközi Karmesterverseny első díját is neki ítélték. Állandó és sikeres szereplője a hazai hangversenyéletnek, vendégkarmesterként járt már Európa szinte minden országában, valamint fellépett az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália, Kanada, Izrael, Egyiptom és Mexikó jelentős koncerttermeiben. Hangversenyein kitűnő szólistákkal dolgozott együtt, többek közt: Vadim Repin, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Szabadi Vilmos, Rost Andrea, Dimitris Sgouros, Perényi Miklós és Bogányi Gergely. A kilencvenes évek közepétől 12 éven át töltötte be a Debreceni Filharmonikus eneigazgatói posztját.
Személy
Kollár Imre
karmester, előadó
-
2020
VI. Nagy Iván Nemzetközi Balettgála karmester Bemutató 2020. május 10.
-
2016
Nagy Iván Balettgála karmester
-
2016
III. Nagy Iván Nemzetközi Balettgála karmester
-
2015
Fehér, fekete - Ellentétek vonzásában karmester
-
2014
Etűdök karmester Bemutató 2014. március 22.
-
2013
Spartacus karmester Bemutató 2013. június 28.
-
2006
A varázsfuvola karmester Bemutató 2006. június 24.
-
2005
Jancsi és Juliska karmester Bemutató 2005. április 3.
-
2005
A csodálatos mandarin karmester Bemutató 2005. szeptember 23.
-
2004
Egy éj Velencében karmester
-
2004
Bál a Savoyban karmester Bemutató 2004. március 25.
-
2003
Eljegyzés a kolostorban karmester Bemutató 2003. november 6.
Hozzászólások