Személy

Lipcsey György

szobrász
Született: 1955. január 5. (69 éves) (Csehszlovákia, Dunaszerdahely)

Lipcsey György felvidéki szobrászművész 1955-ben született Dunaszerdahelyen. Tizennégy éves kora körül kezdett el faragással foglalkozni, főként fából mintázott meg parasztfigurákat, balladahősöket. Érettségi után a szobrász életpályán próbált elindulni, mely nehezen ment abban az időben. Művészeti előtanulmányok híján, többszöri jelentkezés ellenére sem sikerült képzőművészeti főiskolára felvételiznie. Közben tovább faragta szobrait, és elvégzett egy restaurátoriskolát. 1987-ben nagy nehézségek árán tagja lett a Szlovák Képzőművészeti Uniónak. Időközben dolgozott egy ideig művelődési házban, valamint rajztanárként művészeti alapiskolában. A kilencvenes években köztéri megrendeléseket is kapott. Szobraival találkozhatunk többek között Nagymegyeren, Alistálon, Dunaszerdahelyen, Szímőn, Ekecsen és Farkasdon. Szobrászi tevékenysége mellett részt vállalt a szlovákiai magyar képzőművészeti élet alakulásában is. 1995-1998 között a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának elnökeként tevékenykedett, valamint éveken át volt a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban hozta létre magángalériáját Dunaszerdahelyen, mely a felvidéki magyar, magyarországi és szlovák képzőművészek munkásságát volt hivatott bemutatni. Az Art-Ma Galériát 2013-ig működtette. 2000-ben tagja lett a Magyar Szobrász Társaságnak. 2012-től tagjává választotta a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, 2014-től pedig a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete. Amatőr művészként indult. Nem volt mestere, aki egyengette volna az útját. A természetelvű megfogalmazástól jutott el a leegyszerűsített geometrikus, jelszerű formákig. Anyagválasztás szempontjából lassanként a fa mellett érdekelni kezdte a kő, a vas és a bronz is, egyre inkább szabadabb kifejezésmódot kezdett alkalmazni, így lettek a kisplasztikákból idővel ember nagyságú szobrok. A kezdeti útkeresést követően saját stílust alakított ki, melyet időről-időre tovább formált, alakított, fejlesztett. Technikai, tematikai, anyagbéli váltások követték egymást életművében. Korai munkái tömbszerűségükkel tűnnek ki, reliefjein ókori hatások érezhetők. Később geometrikus, szinte nonfiguratív szobrok kerültek ki keze alól.

Hozzászólások