Személy

Palágyi Ildikó, Indigó

énekes, jazz-ének

Palágyi Ildikó, Indigó zenéje az art-pop, a progresszív jazz és az élő elektronika találkozásából születő, izgalmas zenei utazás. Műfaji sokszínűségét az érzelmes dallamok, a személyes szövegek és a pillanatot megragadó improvizáció egységesíti. Egyedi, érzékeny megszólalását Bartók Vince, Gyémánt Bálint és Szabó Dániel Ferenc sokoldalú és lendületes hangszerjátéka teszi teljessé.


A felvidéki születésű énekes-dalszerző 2016-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének előadóművész szakán, majd 2018-ban a tanári mesterképzésen. Az Indigó gyermekkori becenevéből vált alkotói névvé, amikor 2015 tavaszán megalapította saját formációját. 2016-ban meghívást kapott a Müpa Jazz Showcase fesztiváljára, azóta rendszeresen hallható a hazai klubokban és fesztiválokon. 2018 márciusában zenésztársaival teltház előtt mutatta be "Salt" című, debütáló szerzői nagylemezét az A38 Hajó Kiállítóterében.

Hozzászólások