Személy

Sebők Mónika

előadó, színész
"Az 1990-es évek elejétől tölti ki minden napomat a muzsika. Már a Weiner Leó Konzervatóriumban töltött éveim alatt tanulni kezdtem a zenés színházi szakmát a Fiatalok Budapesti Operastúdiójában, Bikfalvy Júlia keze alatt, aki jelenleg is a mesterem. Az ELTÉn és a Palládium Színházi Műhelyben szélesítettem tovább ismereteimet. Technikai és művészi fejlődésemet továbbá olyan művészeknek köszönhetem, mint Wiedemann Bernadett és Maria Theresa Uribe.

Laki Krisztina, Walther Moore és Hamari Júlia mesterkurzusai szintén mértékadóak voltak számomra.

2003-ban tagja lettem a Magyar Állami Operaház Operastúdiójának, a következő évadban pedig a Budapesti Operabarátok Alapítvány ösztöndíjasa voltam.

1995 óta a Honvéd Együttes szólistájaként legkülönbözőbb stílusú zenei előadásokon szerepeltem, aminek köszönhetően repertoáromon az operától a táncdalig megannyi értékes zenemű megtalálható. Rossini: A sevillai borbély c. operájának Rosinája legalább annyira kedves nekem, mint Kálmán Imre: Marica grófnője, vagy Sissi szerepe Lévay-Kuntze: Elisabeth c. musical-jében. Előszeretettel fordulok a dalirodalom megannyi ágához, mert vonz a percekben megjelenített történetek izgalmassága.

Kedvenc zenedarabjaim stílusjegyeinek vegyítése pedig régi vágyam, szerencsésnek érzem magam, hogy társakra leltem álmom megvalósításához."

Hozzászólások