Zétényi Tamás

zenész (gordonka)
Született: Magyarország, Budapest
Színház: 1 db


Gordonka tanulmányait öt évesen kezdte a XII. Kerületi Zeneiskolában. Alapfokú tanulmányi alatt második helyezést ért el a Friss Antal Országos Gordonkaversenyen. 2000-től a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában folytathatta tanulmányit, ahol Párkányi Tibor és Baráti Eszter voltak a tanárai, irányításukkal 2004-ben első helyezést ért el a Starker János Országos Gordonkaversenyen. 2004 és 2009 között a Zeneakadémia hallgatója volt, ahol Onczay Csaba, majd Koó Tamás oztályában tanulhatott. Egyetemi évei alatt egy szemesztert a berlini UdK-n töltött vendéghallgatóként, majd 2007-ben a New York Állam-beli Bard Colledge-on tanulhatott fél évig. Konzervatóriumi évei alatt végig játszott az iskola zenekarában, később az Óbudai Danubia Zenekarban kisegített, illetve játszott az Európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekarban. Számtalan hazai és külföldi mesterkurzuson vett részt, többek között Peter Wiley, Heinrich Schiff, Wolfgang Boettcher, Irene Sharp, Guido Schiefen, és Varga István vezetésével.

Színház (1)

  • 2013
    Korrupció zenész Bemutató 2013. október 7.

Hozzászólások