Előadás Katona József: Bánk bán című darabjából
Beavató színházi előadás 14 éven felülieknek
Az előadás a M.I.T. csapat új bemutatója, mely egy bírósági tárgyalásra idézi meg a darab szereplőit, ahol megismerkedhetünk a szereplők indítékaival, igazságával, és az előadás után a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy – mint egy bírósági tárgyalás esküdtjeiként – véleményezzék az elhangzottakat, és ítéletet hozzanak.
Katona József Bánk bán című drámája nem csupán a régies nyelvezete miatt nehéz olvasmány – összetett karakterek, különös motivációk, izgalmas cselekményszövés jellemzik egyik nagy magyar drámánkat. Előadásunkkal arra vállalkozunk, hogy négy színész és a technika segítségével érthetően, követhetően fejtjük fel a darab történetszálait, indíttatásait, miközben a szerző céljait, alkotásának világát is fontosnak tartva, Katona József eredeti szövegét alapul véve hozunk létre egy színházilag és oktatási segédanyagként is hiteles, izgalmas és érdekes előadást.
Az előadás során a nézők egy bírósági tárgyaláson vesznek részt, ahol a bíró, az ügyvéd és az ügyész mellett ők, mint az esküdtszék tagjai hallgatják meg a tanúvallomásokat a Bánk bán története kapcsán. Az előadás során elhangzó vallomások, kérdések és arra adott válaszok mellett a modern technikát is segítségül hívjuk – bizonyos jelenetek, a per során akár döntő fontosságot játszó mozzanatok ugyanis mobiltelefonnal titokban felvett jelenetekként, kivetítve jelennek meg a tárgyalás során. A Bánk bán per című előadás így nem „csupán” a drámát helyezi értő és érthető környezetbe a diákok számára, hanem a segítségével belekóstolhatnak a bíróságok világába is, majd az előadást követően közösen hozhatnak „ítéletet” az ügyben, ezzel is utat nyitva a darab további elemzése felé.
A felvételen:
Petúr bán - Vatamány Atanáz
Simon bán - Turi Péter
Biberach - Krasznai Vilmos
Melinda - Berkó Boglárka
Gertrúdis - Varga Járó Sára
Myska bán - Kerek Dávid
Hozzászólások