Színház

A csomótündér

bábjáték, 1 felvonás, 90 perc, magyar, 2017., 6 - 14 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A csomótündér már évszázadok óta köti egymáshoz a szerelmespárokat, amikor egy nap végzetes hibát követ el: egy össze nem illő pár, Menyus királyfi és Panni királylány cipőfűzőjét gabalyítja össze. A királyfi és a királylány mindent megtesznek, hogy boldogan éljenek, amíg meg nem halnak, de folyton hasra esnek a cipőfűzőjükben, a kisfiuk, ifjabb Menyus pedig egyre szomorúbban és kétségbeesettebben hallgatja szülei állandó veszekedését? Mit tehet ilyenkor a csomótündér? El lehet-e vágni a tévedésből kötött csomót? Az előadás a gyerekek számára átélhetően, a mese nyelvén beszél olyan kortárs helyzetekről, mint a válás vagy a mozaikcsaládok létrejötte.

"Azért választottuk ezt a történetet, mert úgy gondoltuk, fontos témát dolgoz fel. Egy tabutémát, amiről beszélni kell. Gyerekeknek, gyerekekkel is. A mesének ez az első egy színész által előadott színpadi adaptációja, ez az első tárgyanimációs feldolgozása, és ez az első alkalom, hogy részvételi színházi előadás formájában kerül a nézők elé. Ellinger Edina már az egyetemen osztálytársam volt, később is sokat dolgoztunk együtt, ez a próbafolyamat is tovább erősítette barátságunkat. Hiszem, hogy egy egyszereplős előadás sosem csak a rendezőé. Együtt gondolkodtunk az anyagon, együtt hoztuk létre ezt az előadást, mindketten egyenlő arányban vagyunk benne, csak én kintről, ő meg bentről. Nagyon személyes dolog jött létre, ami nagyon közel áll a szívemhez."
Tengely Gábor, rendező

A csomótündér a Budapest Bábszínház első részvételi színházi előadása. Közös játékra és gondolkozásra hívjuk nézőinket, ezúttal az előadás keretein belül: együtt vizsgáljuk ki a Csomótündér döntésének hátterét. Ezért arra kérjük a gyerekeket és felnőtteket, hogy kényelmes ruhában érkezzenek.

Ajánlott életkor: 6+

A(z) Budapest Bábszínház előadása

Bemutató időpontja:

2017. szeptember 30., Budapest Bábszínház

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

febr. 25.
  • Kemény Henrik terem
febr. 26.
  • Kemény Henrik terem
márc. 06.
  • Kemény Henrik terem
márc. 10.
  • Kemény Henrik terem

Hozzászólások