Palkó elindult a fenyves erdőktől övezett kicsiny falujából szerencsét próbálni, hogy idős szülei sorsát, no, és a magáét is jobbra fordítsa. Egyetlen útitársa a szamara volt. Ez a hosszúfülű, csökönyös jószág, ha megmakacsolta magát, akkor még a kőszikla sem mozdította meg. Máskor meg olyan kezes volt, mint egy ma született csengős bárány. Amint az erdei tisztáshoz ért, egyszer csak egy takaros leányt látott, aki a virágokat szedegette. A fiú egy szempillantás alatt a leányzó szépségének rabja lett, de igen nagy jámborsága miatt nem merte megszólítani, csak egy szál bíborvirágot nyújtott át neki, s gyorsan útnak eredt. Ekkor megjelent egy öregasszony, aki nem volt más, mint a gonosz Bűdi boszorkány, s nyomban saját képére varázsolta a királyleányt, és súlyos átokkal sújtotta őt. Palkó összetalálkozott édesanyjával, aki minden nap várta a falu szélén, s hozott néki hamuban sült pogácsát. Ám nem sokáig örülhetett egy szem fiának a jó anya, mert az máris indult tovább. Amint kedvenc állata keresésére indult, szembetalálkozott egy furcsa banyával, aki egy rőzseágat adott neki, hogy azzal nógathassa a szamarát. Biz a makrancos állat nem igen akart a jó szóra hallgatni, ekkor gazdája igen nagy haragra gerjedt, s jól ráhúzott a szamár fejére. Szent Isten, láss csudát! Az együgyű szamár az iázás helyett emberi hangon kezdett beszélni! Palkó nem akart hinni a fülének, azt gondolta, hogy az erdők lidérce játszik vele. De hogy ezután mi történt a beszélő csodaszamárral? Illa berek, nádak, erek - ha jól figyeltek a mese végét megtudhatjátok az előadáson!

A(z) Hókirálynő Meseszínpad előadása