Antoine de Saint-Exupéry, minden franciák legszebb nevű írója egyike azon keveseknek az irodalom történelmében, akik egyszerűen szőrén-szálán eltűntek (a másik az amerikai Ambrose Bierce volt). Saint-Exupéry fő-, vagy mellékállásban, az íróság mellett, pilóta volt, vagyis hős, mert ő a repülés második hőskorában (az első hőskor az volt, amikor feltalálták a repülőgépet, a második az, amikor elkezdték használni) volt pilóta; ráadásul főként a messzi Dél-Amerikában és a majdnem olyan messzi Afrikában gyakorolta izgalmas mesterségét, tehát kalandornak is mondható.

A Kis herceg alapszituációja Saint-Exupéry saját élményét dolgozza fel: egy ízben kényszerleszállást hajtott végre, gyakorlatilag a Szahara kellős közepén, ahol egyesegyedül a saját repülőgépszerelői tudására, illetve leleményességére támaszkodhatott — továbbá arra az irracionális, ám nagyon is létező erőnek a segítségére, amit, ízléstől és neveltetéstől függően, vagy Istennek, vagy a vakvéletlennek nevezünk.

A többi; hogy a kényszerleszállt pilótát egy űrbőlpottyant, aranyhajú kissrác találja meg és tanítja ki a bölcs naivitás és a feltétel nélküli empátia művészetére, már irodalom, sőt, rossz nyelvek szerint, túl szép irodalom. Annyira túl szép, mint mondjuk Mozart Kis éji zenéje, vagy a Mona Lisa: szépnek alkotta az alkotója, mi pedig addig hallgattuk, néztük, olvastuk, míg túl szép nem lett.

De még így is: a Kis herceg örök érvényű igazságok hordozója, olyan igazságoké, amelyekről, mert örök érvényűek, hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy mi magunk is ismerjük őket, továbbá mindenki más is. Pedig nem: hiába fújjuk kívülről, hogy a szeretet az egyetlen erő, amely a jó irányba kormányozhatja a világot, hiába ismételgetjük nap mint nap, hogy szeretni egyet jelent a felelősség vállalásával; hiába minden — a valóságban fütyülünk mindezekre, mert élni nincs időnk a túlélés kényszere miatt, mert nem tudunk boldogok lenni, miközben elboldogulunk… és mert semmire sem csúszik olyan jól a pálinka, mint az iszákosság miatti búbánatra.

Hacsak… (mindig van egy hacsak) hacsak fülön nem fogjuk gyerekünket, vagy pláne unokánkat, és el nem cipeljük a legközelebbi Kis herceg-előadásra, bízva abban, hogy kölök még, honnét tudná, hogy cinikusnak kell lenni, ha boldogulni akarunk, és hogy az élet mellőzése a túlélés leghathatósabb záloga; mindezt még nem tanulta, és így talán marad egy esélye, hogy hazavisz valamit az előadásból, amitől szerencsésebb és sikeresebb biztos nem – de talán boldogabb, sőt, emberebb lesz.

ANTOINE DE SAINT EXUPÉRY AZONOS CÍMŰ KÖNYVE ALAPJÁN ÍRTA: VARSÁNYI PÉTER

A(z) Budaörsi Latinovits Színház előadása