Színház

A kis Mukk

zenés bábjáték, magyar, 2013., 5 - 12 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Wilhelm Hauff csodálatos mesevilága pontosan fordítva működik, mint ahogy az ember elvárná: bár mindvégig jelen vannak, mégsem bódítanak el a helyszín, a mesés Kelet színpompás rózsái, kaftánjai és repülő szőnyegei. Ez itt nem az Ezeregyéjszaka bájosan évődő, színes-szagos világa. A szerző nem gügyög tündéri varázstörténeteket - ehelyett elénk állít egy valódi hőst, egy kisembert, aki maga küzd meg minden akadállyal, amit az élet eléállít. Egy valódi hőst, akivel azonosulhatunk, akiért éppen hús-vér embersége miatt szoríthatunk, akiről példát vehetünk - és akit végső soron "a tapasztalat bölcs emberré tesz, és ha külseje kissé fura is, inkább csodálatot érdemel, mint gúnyt vagy csúfolódást". És mint egy klasszikus mesében, a rossz itt is elnyeri méltó büntetését, a jó pedig méltó jutalmát.
Nem véletlen tehát, hogy A kis Mukk története túlélte az évszázadokat. Meglehet, minden generációnak, megvan a maga "Mukk-élménye": kinek az ötvenes évek - a kor lehetőségeihez képest - monumentális NDK-beli filmje; kinek a hetvenes évek sztárszereposztással készült magyar hangjátéka; kinek a nyolcvanas évek diafilmváltozata. A legkisebbeknek a Budapest Bábszínház A kis Mukkja lehet ez a maradandó élmény.

A(z) Budapest Bábszínház előadása

Bemutató időpontja:

2013. május 7., Budapest Bábszínház

Stáblista:

Szereplők

Mukk (átöltözve Rahman doktor)
Ibrahim (a szultán)
Arszlán (a bátyja)
Kála (a húga)
Kamal (a kengyelfutója)
Azim (az udvarmestere, varázsló)
Rukan (egy nő a sivatagból)

Alkotók

Hozzászólások