Színház

Gőgös Gúnár Gedeon

előadás, magyar, 2013., 3 - 10 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A népszerű gyerekkönyv két története elevenedik meg az előadásban. Báró Nyakas Kelemen a baromfiudvar öntelt, hiú lakója, ráadásul rettenetesen lusta: nem ő költi a napot, hanem a nap Kelement! Nőnemű háziszárnyasokból álló rajongótábora ezzel szemben bálványozza őt, minden kívánságát teljesíti. Az udvar körül ólálkodó róka jó ember- és állatismerő. Sikerül elhitetnie Kelemennel, hogy gazdája le karja vágni, és ha oltalomra vágyik, benne önzetlen barátra találhat. Az önteltség és hiúság gyakran párosul ostobasággal, hiszékenységgel, és ez Nyakas Kelemen esetében sincs másképp: a ravaszdi róka kondérjában ér véget énekesi karrierje. Ekkor lép színre Gúnár Gedeon, aki legott parancsuralmi rendszert vezet be: mindenkinek gágognia kell, fajra való tekintet nélkül, és az ő dicsőségét kell zengenie. Hatalmi mámorban úszva ő is könnyű prédájává válhatna a rókának, ám ezúttal Zsiga, a metsző baromfi-gúnynak kiszolgáltatott, gyámoltalannak tűnő komondorkölyök közbelép, és a szájhőst kiszabadítja az ősellenség karmai közül, dicsőséget szerezve a komondornemzetségnek.

A(z) Miskolci Csodamalom Bábszínház előadása

Stáblista:

Hozzászólások