A Netflix ismét megpróbálkozik egy nagyszabású fantasyprodukcióval.
Új, nagyszabású fantasysorozaton dolgozik a Netflix, amely a tervek szerint a Trónok harca, A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi és a Vaják mellé sorakozna fel a műfaj nagy streaminges címei között. A Deadline értesülései szerint a projekt a Dungeons & Dragons világából merít, és Ravenloft címen készül. A széria egyik központi figurája Strahd von Zarovich lesz, akinek története az antihősből gonosszá váló karakter ívét követi majd. A készítők ígérete szerint hatalom, szerelem, megszállottság és tragédia egyszerre kap majd szerepet a történetben.
Nagy nevek dolgoznak a projekten
A Ravenloft forgatókönyvírója John August, aki többek között a Charlie angyalai, a Nagy hal, a Charlie és a csokigyár, A halott menyasszony és az élő szereplős Aladdin munkálataiban vett részt. A sorozat executive producerei között ott van Alfonso Cuarón is, akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Gravitáció, de ő rendezte a Harry Potter és az azkabani fogoly című filmet is. Cuarón egyébként nyolc év után dolgozik ismét a Netflixszel, legutóbb a Roma című filmen dolgoztak együtt, ami történelmet írt azzal, hogy első Netflix-filmként jelölték a legjobb film Oscar-díjára.
Nem ez volt az első Dungeons & Dragons-terv a Netflixnél
A streamingplatform amúgy korábban már egy másik élő szereplős Dungeons & Dragons-sorozaton is dolgozott. A Forgotten Realms című projekt Drew Crevello és Shawn Levy közreműködésével készült volna, azóta azonban kiderült, hogy abból végül nem lesz sorozat, a Netflix pedig most inkább a Ravenloftra koncentrál.
Ez is érdekelhet
Az Ördög csinálmánya vagy generációk kultjátéka a Dungeons & Dragons?
1974 óta töretlen népszerűségnek örvend Gary Gygax és társai interaktív fantasy könyve, amellyel olyan ismert sztárok múlatják az időt, mint Vin Diesel, az Agymenők Sheldonja és a Stranger Things szemünk előtt felnövő tinédzserei.
A moziban nem aratott akkora sikert, mint remélték
A Dungeons & Dragons története természetesen jóval régebbre nyúlik vissza. Már a '80-as években készült belőle animációs sorozat, 2000-ben pedig elindult egy élő szereplős filmes trilógia is. Legutóbb 2023-ban próbálták újra mozivászonra vinni a világot a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület című filmmel, a produkció pedig jó kritikákat kapott, de a mozikban nem remekelt annyira. Eredetileg terveztek volna hozzá folytatás, de az alacsony bevételek miatt ezt az alkotók elvetették.
A Ravenloft lehet a következő nagy dobás
A Ravenloft azonban nagy dobásnak ígérkezik, bár egyelőre nem tudni, mikor indulhat a forgatás, premierről pedig végképp nincs hír. Az viszont már most látszik, hogy a Netflix komoly ambíciókkal áll a projekthez, a cél pedig valószínűleg, egy komorabb fantasy sorozat születhessen belőle, ami a Trónok harca vagy A hatalom gyűrűi közönségét célozza meg.
via ScreenRant




