Három fiatal "fogva tart" egy negyediket a játszótéren. Hintába teszik, hintáztatják, hintában tartják. Az áldozattá tétel konkrét akciója, hogy minden alkalommal a hintában kell állnia, előtte le kell vennie a cipőjét. Természetesen fizikailag innen minden gond nélkül kiszabadulhatna, ez mégsem történik meg sosem. A három fiatal (két fiú, egy lány) ki-be jönnek-mennek, beszélgetnek. Beszélgetéseik sehonnan sehova tartanak, és mindig másról szólnak. Tőmondatok. Csendek. Az iskola is szóba kerül. A négy szereplő között függőségi viszony alakult ki: a három nem érzi jól magát a negyedik nélkül és fordítva, neki is szüksége van rájuk. Egy felnőtt (tanár), leszegett fejjel elhalad a játszótér előtt, mindenki köszön (a hintában lévő is), nem történik semmi, a felnőtt nem lép közbe (pedig látja, hogy az egyik diákot megütik). Mikor a főszereplő már teljesen elfogadja az áldozat szerepet, akkor kínálják fel neki a többiek az agresszor szerepét. Az egymás közti beszélgetések felrajzolják a szereplők a világát, azonban ezek "spirói" értelemben nem drámai beszélgetések; az egymáshoz és a témához való viszony ábrázolódik, a néző nem kerülhet ki ezekből "megváltozott lélekkel".
Magyarország legtapasztaltabb és legképzettebb színházi nevelési szakembereiként - feladatuknak tartjuk - mindamellett, hogy aktívan közreműködünk a magyarországi színházi nevelési hálózat kialakításában és fenntartásában -, hogy keressük a módszerben rejlő lehetőségeket, kísérleti formákkal gazdagítsuk a hazai drámapedagógia rendszerét, tartalmas és hatni tudó komplex színházi nevelési programokat hozzunk létre.
Díjak:
2009 - Az V. Gyermekszínházi Szemle diplomája
A(z) Káva Kulturális Műhely előadása
Hozzászólások