Színház

János vitéz

zenés mesejáték, magyar, 2009., 3 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Kukorica Jancsi kalandjaival szinte mindenki találkozott, de hogyha valaki eddig mégsem halott volna róla, nem sokáig lesz ez így! Hiszen, milyen is az élet hősök, példaképek, kalandok nélkül? Az előadás - az azonos irodalmi alaptól függetlenül - merőben más eszközökkel mutatja be a történetet, mint Boka Gábor János vitéz hiteles története képekben elbeszélve című műsora. Míg a rajzos "képmutogató" előadás során a közönség játékba való bevonásán van a kiemelt hangsúly, addig eme produkció a színen játszók képességeit, lehetőségeit használja ki. A csoportos munka eredményeként szinte valódi óriással találkozhat a néző, de tanúja lehet Jancsi és Iluska könnyfakasztó búcsújának vagy hősünk találkozásának a zsiványokkal. Mindezt persze rengeteg humorral fűszerezve, hogy a nehéz pillanatok is könnyebben teljenek. Az előadás során továbbra is jut feladat a Tisztelt Nagyérdeműnek, tehát ne készüljön senki arra, hogy nyugodtan ülhet a helyén!

A(z) Millenáris előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások