Színház

Micimackó kuckója

zenés mesejáték, 1 - 12 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Társulatuk A.A.Milne világhírű műve 4 jól ismert történetének színpadi adaptációját már elkészítette 2017-ben "Micimackó" címmel, melyet azóta is nagy sikerrel játszanak mind az óvodai, mind az alsó tagozatos iskolai korosztálynak. A nagy sikerre és a pozitív és egyben a folytatásra biztató visszajelzésekre való tekintettel döntöttek 4 további történet feldolgozása mellett. A folytatásnak - A.A.Milne „2. Micimackó könyve” alapján - a "Micimackó kuckója" címet választották.

A történet elején Róbert Gida felnőtt emberként visszatér az „Elvarázsolt Völgybe”, hogy újból találkozhasson legjobb barátjával, Micimackóval és újból együtt játszhassanak. Róbert Gida visszaemlékezve gyerekkora történéseire narrátorként – mintegy újraélve gyermekkori kalandjait – maga meséli el a Százholdas Pagonyban egykor általa megélt eseményeket. A meséből megtudhatjuk, hogy „mivel tölti Róbert Gida reggeli óráit mostanában”, láthatjuk, hogy hogyan segít a téli hidegben Micimackó és Malacka Fülesnek, hiszen, – hogy ne fázzon – kuckót építenek Füles számára, továbbá sokat kacaghatunk, mikor „Micimackó látogatóba megy és beszorul”, mert Mackó mértéktelenül sokat mézet eszik Nyuszinál. Végül együtt énekelhetjük hőseinkkel a jól ismert „Zümmögő versikét”, melyet Micimackó írt Füles számára, melyben „Hull a hó és hózik”.

Micimackó története szórakoztatva neveli a legkisebbeket és emlékezteti a felnőtteket az élet egyszerű, de éppen ezért nagyszerű dolgaira, igazságaira. Micimackóval együtt a felnőtt nézők is visszatérhetnek a Százholdas Pagonyba, ám ahhoz, hogy újra láthassák ennek a varázslatos, helynek a szépségét, muszáj levetniük magukról a szürke, “komolykodó” gúnyát. Az élet mindennapi terheit cipelő felnőttek gyermekeiket a színházba kísérve visszatalálhatnak a gyermeki örömök egyszerűségéhez, mely egyszerűen jót tesz a léleknek.

Szereposztás:

Micimackó: Rozsályi Márk
Malacka: Cserjési Beatrix
Nyuszi: Bacskai Zsolt
Füles: Bánhidi Péter
Bagoly: Kovács Attila
Róbert Gida: Bódis Gábor

A(z) Mandala Dalszínház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások