Színház

A Bernhardi-ügy

színmű, magyar, 2015.

Értékelés:

24 szavazatból
Szerinted?

A bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy lány, de nem tudja, hogy csak percei vannak hátra. Bernhardi professzor, a klinika igazgatója, megtiltja a papnak, hogy betegének feladja az utolsó kenetet, és ezzel ráébressze a valóságra. A lány meghal.

Az eset nyilvánosságot kap, és azonnal botránnyá dagad. Bernhardi párt- és karrierharcok közepén találja magát. Az ügyből ürügy válik, rácsap a sajtó, a vitába beszáll az egészségügyi miniszter és a parlament. A morális kérdést a politika a zsidó származású orvos elleni bűnperré fokozza le, a tények helyét átveszik az önkényes értelmezések.

Arthur Schnitzler 1912-es darabját (eredeti címe: Bernhardi professzor) a bécsi cenzúra azonnal betiltotta. A Monarchia széteséséig tiltólistán is maradt. Berlinben viszont már megírása évében bemutatták, innen került át a legnagyobb német színpadokra, amelyeknek máig rendszeresen játszott darabja. Negyed százada, a Vígszínházban volt első és azóta is egyetlen magyar színrevitele.

A(z) Örkény István Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. március 27., Örkény István Színház

Stáblista:

Szereplők

Dr. Bernhardi (a belgyógyászat professzora, az Erzsébet-klinika igazgatója)
Dr. Flint professzor (közoktatásügyi miniszter)
Dr. Ebenwald (a sebészet professzora, igazgatóhelyettes)
Dr. Cyprian (a szemészet professzora)
Dr. Filitz (a nőgyógyászat professzora)
Franz Render (a Szent Flórián-templom plébánosa)
Dr. Adler (kórboncnok)
Dr. Winkler (udvari tanácsos a közoktatásügyi minisztériumban)
Dr. Löwenstein (docens a gyermekgyógyászaton)
Hochroitzpointner (végző orvostanhallgató)
Dr. Tugendvetter (a bőrgyógyászat pofesszora)
Dr. Wenger (Tugendvetter asszisztense)
Dr. Goldenthal (védőügyvéd)
Dr. Oskar Bernhardi (Bernhardi asszisztense)
Dr. Feuermann (körorvos Oberhollabrunnban)
Ludmilla (ápolónővér)

Hozzászólások

9/10
Sophie_Western 2016 aug. 28. - 09:49:47 9/10
Még tavasszal láttam, de most sikerül írnom, sebaj... Gálffi Lászlónak nagyon jól áll az idõsödés, egész más színész, mint fiatalon volt. A színdarab szövegét számomra élvezet volt hallgatni (Kertész fordítása). A hatvanas évek külsõségeit alkalmazni jó ötlet volt. Ellenben a színház lankasztó állapotban van, az egész emelet nyikorgott, ahogy szegény nézõk helyezkedtek a fa üléseken.
10/10
offtopic
Edmond Dantes 2015 máj. 20. - 15:52:50 10/10
off
Alig hiszem h valaha is ezt írtam volna: "a politikai harc egyik legfõbb színtere a színház." Azt írtam és gondolom h nem volt és nincs politikamentes színház és h a színház gyakran v többnyire "ellenzéki", így, idézõjelben. Nagy különbség!
Senki nem erõszakol(hat) rád semmit. És bizony, bizony, a Bajor Gizi park sem politikamentes...sõt! Nem is volt az, nem is lesz az. És ott is kapsz (de nem "erõszakolnak" rád ott sem) egyfajta értékrendet, világképet. Aki kellõ elõtanulmányozás után arra fogékony, annak ott a helye...aki meg másra fogékony, annak meg máshol.

Aki évente 150 elõadást néz meg a saját pénzén, azt színházrajongónak hívják, annak is a legelszántabb csoportjából :-)

Víg jövõ évi bérlettervét átfutottam. Nem akarlak befolyásolni, mert még a fejemre koppintanak = "ez itt nem a reklám helye!...de sztem váltsd ki újból, az lesz a 21. évadod, az pedig nyerõ szám :-) Nem látok benne nagy veszedelmeket v ha igen, valszeg pont mást mint te. Én pl nem ígérem h megnézem Valló/Kern nem nagyon izgalmasnak tûnõ Velencei kalmárját, a Vígben látott utóbbi "Víges" Shakespeare-ek többsége különben sem tetszett túlzottan. A Fejes-darabnak pár éve láttam egy nem kimagasló adaptációját a Bajor Gizi parkban, Szász János talán jobbat produkál itt és az új fõszereplõ is ígéretes, Stohl (akit igen nagyra tartok) sztem már kissé koros lett volna a szerephez. Az Össztánc reprízét nem értem, a többi viszont rendben lévõnek tûnik.
10/10
offtopic
Edmond Dantes 2015 máj. 15. - 19:56:26 10/10
itt OFF

Kedves kiss.hektor16! Ajánlom figyelmedbe a Koldusopera-topikot! Ott is akad(t) egy rrrendkívül csalódott hszó, igaz összesen 2 db hszt bírt összehozni egész itteni életében...legalábbis ezen a nevén. Én meg hozom ott is a szokott rettenet formámat :) Üdv. ED
10/10
Edmond Dantes 2015 máj. 13. - 16:54:15 10/10
Úgy látom, szinte minden hszod a Katona-Örkény-Radnóti "Bermuda-háromszögben" :) játszott darabokról szól, ahogyan ez is és ez is nagyjából a többihez hasonló egyet-nem-értéssel. Szíved joga...de ha ennyire nem jönnek be ezek a cuccok, miért kínzod magad? A város lassan már telistele van remek társulatokkal és produkciókkal, amelyek jobban szolgálnák-szolgálják ki a te ízlésedet! És valszeg a jegyek beszerzése sem fog azokhoz az elõadásokhoz túl nagy gondot okozni.

Más: én semelyik "népséget" nem minõsíteném: sem "emezt" sem "amazt". Muszáj?

Más: mint írod,"ha majd politikai váltás lesz az országban" és "egy csapásra meg fog szûnni ez a nagy-nagy politikai és társadalmi érzékenység" stb. Ehhez annyit fûznék hozzá h akkor remélhetõleg azoknál fog "ez a nagy-nagy politikai és társadalmi érzékenység" megjelenni, akik most nagyfokú politikai és társadalmi érzéketlenséget tanúsítanak.

S végül, de legelsõsorban és topikba vágóan:
Könyörgök, ugyan mirõl szóljon ez az elõadás, ha egyszer Schnitzler EZT ÍRTA? A darab arról szól, amit láttál, nincs benne semmi átértelmezés vagy efféle. Kétségtelenül, ez nem pl a Vitéz lélek v a Körhinta, de ugye ez megbocsátható Schnitzlernek? Örülök h legalább a "szakmai" kivitelezése elnyerte tetszésedet. Az enyémet is mint azt már lejjebb megírtam.
4/10
kaanm 2015 máj. 13. - 16:02:54 4/10
Tulajdonképpen kiváló szakmai munka - rendezõ, dramaturg, színész stb - részérõl, de már megint aktuálpolitika, egyházellenesség, zsidókérdés.....Fárasztó. A színház idei évada politikai kurzusssal ért fel, ez így sok...Lehet a saját közönségnek (politikai oldalnak) játszani, lelkes taps, értõ kuncogások, gúnyos nevetés, cinkos összekacsintások... lesz az eredmény, de csalóka ez a siker. Sokan a színház közelébe se mennek már. (Ja, persze az az alacsonyabb rendû népség úgyse számít.)Aztán, ha majd politikai váltás lesz az országban, megint a "mieink" kormányoznak, egy csapásra meg fog szûnni ez a nagy-nagy politikai és társadalmi érzékenység.
10/10
Edmond Dantes 2015 ápr. 25. - 16:14:10 10/10
Majd' negyedszázados emlékem csupán egy nem nagyon érdekfeszítõ darab nem nagyon érdekfeszítõ elõadása volt, a már korosodó, sok indulatot kifejezõ vendég Gábor Miklóssal a címszerepben. Utánakerestem, ez volt:
http://www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?as=977 Érdekes lista...csak Znamenák maradt meg onnan, persze másik szerepben. És ma két (akkor férfi) kulcsszerepben is színésznõ...vajon melyik az "igazi"? Mindegy is.

Ha azt mondom, az évad elõadása, nem járhatok messze az igazságtól. 120 percbe, egy részbe sûrítve, feszes, élvezetes, a szó legjobb értelmében színvonalasan szórakoztató produkció. A színészek lubickolnak nem éppen "lubickolós" szerepeikben. Ascher ismét mindent és mindenkit a helyére tett, a jelenetek pompás ütemérzékkel, jól követhetõ ritmusban peregnek: cselekmény, eszmei mondanivaló (napi aktualizálás-mentesen; aki másképp látja, szóljon!) tartalom és forma: színpadkép, színészvezetés, minden csaknem hibátlan. Az elõttem szólóval ellentétben számomra a Bernhardi/tisztelendõ duett volt a legkevésbé követhetõ, talán még éppen Nagy Zsolt lógott ki a "sorból". Mácsai és Für remekel, Gálffitól elõzetesen "féltem", de õ is vonalban volt-maradt. Ritka kincsként õrzött tízesemet hová adjam, ha nem ide? 10/10
azem 2015 ápr. 13. - 02:16:00
Mácsai nagyon szépen elkerüli az alakításában azt a csapdát, amibe Fekete Ernõ belesétál A nép ellenségében. Nem lesz az alakítása nagyképû és önhitt attól, hogy 100%-osan meg van gyõzõdve a saját igazságában. Biztos nem könnyû ennyire visszafogottan és szerényen játszani. Nagy Zsolt méltó párja ebben, második találkozásuk számomra az elõadás csúcspontja. Mácsai a közönség felé sem kezd bakterszínházat csinálni, pedig biztos hálásan bólogatnánk, hogy "igen, pont ez megy ma Magyarországon", de kerüli az olcsó hatásvadászatot és "csak" el akarja játszani az orvosigazgatót. Tiszteletreméltó a mértékletessége.

Amit nem értek az az, hogy Gálffi László miért játszotta ennyire karikaturisztikusra az orvosból lett politikus figuráját. Az elõadás hangvételen ezt nem indokolja. Ha az író rajzolta ennyire el, akkor szerintem érdemes lett volna átiratot készíteni belõle, ha pedig Gálffi érezte úgy, hogy komédiázásra ragadtatja el magát, akkor Ascher Tamásnak kellett volna õt kontrollálnia. Kár, mert egy hátborzongató, kimért, sima modorú politikust szívesen láttam volna ettõl az amúgy fantasztikus színmûvésztõl.

Mácsai Pál mellett, Znamenák, Für Anikó és Nagy Zsolt is a színházi csapatjáték magasiskoláját mutatják be.