Színház

A boldog

felolvasószínház, 50 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

E színműben egy nagy próbákon átment fiatalembernek válik hallhatóvá a hangja, tanúi lehetünk derűjének, szenvedélyének, erejének, tisztaságának, amint szembeszáll a gonosszal. Boldog Sándor István vértanú, szalézi szerzetestestvér a kommunista diktatúra alatt mindhalálig gondját viselte a rábízott fiataloknak, és hűséges maradt Istenéhez, így 1953-ban emelkedett föl: bár teste a bitófára, lelke azonban a mennybe. Ma már világ szerte merítenek erőt példájából.

Az 50 perces felolvasó színház megragadja a hallgatóság figyelmét, de lelkileg is megrendítő. Sándor István vértanú szalézi testvér rövid életének végső időszakát jeleníti meg: álmait és derűjét a reménytelenségben, szeretetét a kegyetlenségben, bátorságát a félelemben. Különleges, katartikus, fölemelő színházi esemény ez, pedig csak felolvasással, és elenyészően kevés színpadi kellékkel történik a megjelenítés.

Stáblista:

Szereplők

Sándor István
Gyerek István, Zana Albert
Kihallgató tiszt
Pálóczi
Csaplár, Bánhidy

Hozzászólások