„Én vagyok a falu rossza! Csak engem ugat a kutya.”

Én, csakis én, egyedül, senki más. Temperamentum, kérges lágyság, vad szenvedély. Falnak vágott üvegpoharak szilánkjai a földön. Sebzett arc, amelyet képzeletben mindig úgy látunk, ahogy látni szeretnénk: számkivetett, balsors sújtotta, törvényen kívüli, zabolázhatatlan, sírva vigadós. Sej! Sose halunk meg!
Csak az a tükör ne volna, amelybe a józanodáskor bele kell majd nézni.

A(z) Ascher Oszkár Színház előadása