Színház

A hetediken

előadás, magyar, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy férfi áll a bérház hetedik emeleti párkányán, ahol az egész dráma játszódik. Talán ugrani készül, talán csak nem tudja, hogyan és merre kellene megtennie a következő lépést, annyi biztos, hogy a kizökkent idő e kimerevített pillanatában döntenie kell, ugyanúgy már semmiképp sem folytathatja életét. Talán magányra lenne szüksége, hogy elhatározásra jusson, talán éppen embertársai segítségére, és noha számtalan lakóval ismeretséget köt, akik számára szintúgy értelmetlenné és értelmezhetetlenné vált a világ, úgy tűnik, végül mégiscsak magára marad, amikor váratlanul elétoppan a megoldás.
Morris Panych Történet a hetediken (Seven stories) című drámáját vitte színpadra az inárcsi KB35 Társulat. A kanadai drámaíró e komédiaként megírt darabját lehetne társadalomkritikának is nevezni, ám ennél kicsit többről van szó, a valódi dráma exisztenciális síkon bontakozik ki; miközben a mesterien poentírozott párbeszédek, a helyzet- és jellemkomikumból adódó lehetőségek felhőtlen szórakozásra invitálják a nézőt. A Társulat előadása a magyar közönség számára is lehetőséget nyújt, hogy magára ismerhessen a történetekben.

A(z) Bakelit Multi Art Center előadása

Bemutató időpontja:

2011. november 22., Bakelit Multi Art Center

Stáblista:

Hozzászólások