Magyar orvos, író, művelődéstörténész, polihisztor. 1940-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Budapesten, ezt követően Csepelen volt kórházi orvos. 1945-47-ben a Kolozsvári Tudományegyetemen tanított pszichológiát (kórlélektant) vezetőtanárként, professzorként. A magyar nyelvű oktatás megszüntetése után visszatért Budapestre, ahol 1948-ban az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet főorvosává nevezték ki, 1951-ben elmeorvosi szakvizsgát is tett. 1952 és 1957 között az Intaházai munkaterápiás elmegyógyintézet igazgatói posztját töltötte be. Itteni tapasztalatait és gyógyítási módszerét foglalta össze az Aranyketrec : egy elmegyógyosztály élete c. első kiadásban 1957-ben megjelent munkájában, amely számos kiadást ért meg, és amely valóban ismertté tette őt az orvosok és a téma iránt érdeklődők világában. 1957-58-ban internáltként élt, majd visszakerült Budapestre, ahol a 12. kerületi pszichoterápiás szakrendelést vezette 10 éven át, 1968 és 1971 között ugyancsak a 12. kerületben a Tanács művelődési osztályának tanácsadójaként működött. Az azt követő években szakíróként, lexikonszerkesztőként, szépíróként dolgozott, s emellett számos értékes televíziós műsor elkészítése fűződik a nevéhez. Az 1990-es rendszerváltozást követően 1992-től haláláig a Magyar Újságírók Közösségének tiszteletbeli elnöke volt, emellett tiszteleti tagjává választotta a Magyar Orvostörténelmi Társaság.