Stravinsky úr méltán népszerű zenéjére, illetve viszont.
Volt egyszer egy háború. Kacifántos egy háború volt ez, megérdemelné, hogy elmeséljem a történetét, de mellőzöm.
És íme, barátaim, a katona, a hadviselt férfi, ő. Ki ne szeretne bele első látásra? Hisz a szeméből ágyútűz szikrázik vissza, a szája körül lövészárkok a ráncok, és ez az ősz szál a hajában, ez a villám, aki elárulta őket: a hirtelen kitörő vihar felfedte rejtett hídfőállásukat, és az ellenséges tűzben az egész 4. század odalett. Hajjaj! Szügyig járt a vérben, aki élt, míg az ellenséges tűz el nem kaszálta! Bukhatott arccal a többi mellé, estében a magvát a földbe lövellve, hogy nadragulya sarjadjon belőle és beléndek, eleségül a túlélők nemzedékeinek. Odalett mindenki. Kivéve hősünket, őt. Csodák csodája, ő épen marad, sőt, még túl is élte. Most megy a város felé.
Preháborús posztbéke bepállott, unt koszfészke, ez a mi városunk, ez vagyunk, és semmi más, egy pattanás a glóbuszon, egy mitesszer, egy makesz! De a háború majd mindent helyretesz.
És lám, a város népe! Béke hízlalta kövérre, de már csak saját zsírjából lakhat jól. Még nem éhes, de már kordul a gyomra: még nem is kapott, de már vigyorog az ostorra: és alakzatba rendeződik
A(z) Sanyi és Aranka Színház előadása
Hozzászólások