Színház

A Mester és Margarita

zenés előadás, 2 felvonás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Opera-musical a Bartók Plusz Operafesztiválon.

Moszkva, 1930-as évek.

A Szovjet Írószövetség ülésén az elnök, Berlioz javaslatára kizárják a szövetségből és bolondokházába zárják a Mestert, egy fiatal írót. Az ok: Pilátus című botrányos új regényéből úgy tűnhet, hogy Jézus létezett.

Woland, a feketemágia professzora, aki előadást tartani érkezett Moszkvába, nem kevesebbet állít, mint hogy Jézus tényleg létezett, és megjósolja Berlioz halálát, ami rövidesen be is következik.

Margarita, az Írószövetség titkárnője beleszeret a Mesterbe, és alkut köt Wolanddal: ha részt vesz az általa adott bálon, övé lesz a Mester.
Hogy milyen érzés a Sátán bálján bálkirálynőnek lenni; hogy hogyan lehet végül egymásé a két fiatal; hogy hogyan tud elszámolni a lelkiismeretével a Jesua iránt mély szimpátiát érző, de őt keresztre feszíttetni kénytelen Pilátus; valamint, hogy sikerül-e a szovjet titkosrendőrségnek elfogni és példásan megbüntetni Wolandot és randalírozó kíséretét: nos, ez mind-mind kiderül Bulgakov szürreális, több szálon futó fekete komédiájából, amelyet most Gyöngyösi Levente és Várady Szabolcs formált egészen újszerű módon színpadi művé.

Librettó: Várady Szabolcs

Szereposztás:

Margarita - Sáfár Orsolya
Mester / Jesua - Balczó Péter
Woland - Cser Krisztián
Poncius Pilátus - Kovács István
Hontalan Iván / Levi Máté - Varga Donát
Fagót - Kiss Tivadar
Hella - Szakács Ildikó
Behemót - Gavodi Zoltán
Berloiz - Hábetler András
Latunszkij kritikus / Júdás, az áruló / egyéb szerepek - Kálmán László
Patkányölő centurio / Rendőr / egyéb szerepek - Kőrösi András
Nővér az elmeklinikán / Lucrezia Borgia - Bakos Kornélia

Karmester: Hollerung Gábor
Közreműködik: Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, Nyíregyházi Cantemus Kórus

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások