Hirtling István felolvasószínházi estje Tarján Vilmos műveiből.
Bevezetőt mond Búza Péter író, kultúrhistórikus zongorán közreműködik Grego.

Tarján Vilmos örökre beírta nevét Budapest vendéglátásának kultúrtörténetébe. Újságíróként vált ismertté, aki végtelen kíváncsisága által hajtva törekedett mindenhol ott lenni, hogy tudósítson és „felverje a port” emberek és esetek körül. Mert a közönség volt a mindene! Közmondásosan „lépésekkel járt a szenzációs bűnügyek nyomozásában a rendőrség előtt”, s ő volt az, aki a helyszínről(!) telefonon diktálva elsőként tudósította a legendás Az Est olvasóit, hogy kitört az első világháború. 
 
A pesti éjszakai nyelv szótárát is közreadó Tarján Vilmos riporteri karrierje a háború után eltört. A sajtóból kigolyózta a hatalom, mert zsidó volt és kommunista (előbbi igaz, utóbbiról szó sem volt). A budapesti éjszakát jól ismerve már újságírói pályája éveiben is élénken érdeklődött a kabarék, a mulatók világa iránt. Meredeken felfelé ívelő, máig emlékezetes karriertörténete a New York kávéház bérletének átvételével, 1921-ben kezdődött, ahol másfél évtized alatt felépítette és óriási sikerrel működtette főművét. A mai napig legendák övezte „Newyork” volt az a hely, ahol a potyázó vagy csak öreg újságírók, szerepükből kifogyott színészek, ünnepelt, vagy meg nem értett írók és költők, éppúgy otthonra találtak, mint a legfényesebb úri táraság. Cigánytól a királyig. Bérlete kényszerű feladása után 1944-ig újabb és újabb vendéglátóhelyeket tett fel a budapesti éjszaka térképére, mígnem utolérte származása végzete.  
„Szerencséje volt”, így kihúzták nevét a listáról. Túlélte a gettót, de 1945-től súlyosbodó betegsége lehetetlenné tette, hogy élet-üzletét folytassa, már csak egy kis kávézót vitt a körúton, amely az egyetlen hely volt Budapesten, ahol még igazi kávébabból főzték a presszót.
Hetvenöt éve halt meg, szívrohamban, hatvanhat évesen.