Színház

A Pál utcai fiúk

előadás, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Bokával fordult egyet a világ. Mostmár előtörtek a szeméből a könnyek. Sietett, aztán rohanvást futott a kapu felé. Menekült innen, erről a hűtlen darab földről, amelyet ők annyi szenvedéssel, annyi hősiességgel védtek meg, s amely most hűtlenül elhagyja őket, hogy egy nagy bérkaszárnyát vegyen a hátára örök időkre. A kapuból még visszanézett egyszer. Mint aki a hazáját hagyja el örökre.''

Aki elolvassa ezeket a sorokat, egy pillanatig sem csodálkozik azon, hogy a tanyaszínházasok szép évfordulójukra (30 év) Molnár Ferenc halhatatlan művét, a világirodalom egyik legnagyszerűbb ifjúsági regényét, A Pál utcai fiúkat választották. Amely pontosan száz évvel ezelőtt jelent meg, de amelyre az egy évszázad alatt sem ült rá a por. Amely talán - a mi számunkra: itt és most - időszerűbb, mint megjelenése pillanatában volt. Hisz alapvetően arról szól, hogy az édes grundot, amelyet őseink örökül hagytak ránk - még ha oly reménytelen is -, minden erőnkkel védelmeznünk kell. Ezt fedezték fel a tanyaszínházasok - akik minden előadásukban törekednek az időszerűségre, a hozzánk és rólunk szólás parancsszavának teljesítésére, ehhez nyúlt értő kézzel László Sándor rendező és Góli Kornélia dramaturg, ezt tette a nézők számára maradandó színházi élménnyé a tehetséges fiatal gárda. E sorok írója a kavillói bemutató előtt a csantavéri, "indító előadást'' is megnézte, s benyomásait egyetlen mondatba sűrítve azt írhatja: A Pál utcai fiúk igazi tanyaszínházas produkció. Kiváló csapatmunka, amelyben a fiatal társulat tagjai hősiesen segítik át egymást a nehézségeken. s egy nagyszerű előadásnak tapsolhat a lelkes közönség. Amely előadás méltó a jeles jubileumhoz, a neves elődök törekvéseihez, a Tanyaszínházhoz. A grundot tehát ismét sikerült megvédeni. A Tanyaszínháznak és közönségének. Dudás Károly

A(z) Kisvárdai Várszínház És Művészetek Háza előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások