Színház

A revizor

komédia, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

„1812 decemberében egy fiatalember főhadnagyi egyenruhában érkezett a Kaukázusba. Kijelentette, hogy a rendőrminiszter hadsegédje. Kifogástalan modora, nagyvilági stílusa révén bejáratos lett a legelőkelőbb házakba, támogatását kérték Pétervárott, és kártyázni is leültek vele (mindig ő nyert). Tízezer rubelt felvett hivatalos ügyei intézésére. 1813 februárjáig tündökölt, kártyázás közben tartóztatták le, partnere, a kormányzóhelyettes megkérte a csendőröket, várják meg a parti végét. Az ügyet aztán a minisztertanács is megvitatta, a fiatalember sorsáról nincsenek további adatok…

Ez a história Gogollal is megtörtént, tőle is megijedtek, mert az útlevelében szereplő professzor-adjunktus szó nyomán csaknem a cár segédtisztjének nézték.”

Az említett esetek nyomán készült, a végtelenül korrupt cári közigazgatás gyáva és hazug hivatalnokait kíméletlenül pellengérre állító, vitriolos szatíra a megírása óta eltelt száznyolcvan év alatt szinte az egész világra kiterjedően igazolta társadalombírálatának sajnálatos érvényességét. A darabot Mohácsi János állítja színpadra, a Polgármester szerepében a friss Jászai-díjas Bajomi Nagy Györggyel.

Zenekar:
Horváth Dániel (hegedű), Hotzi Péter (szaxofon), Peltzer Géza (harmónika)

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2018. október 5., Weöres Sándor Színház

Stáblista:

Szereplők

Anton Antonovics Zajcev, polgármester
Anna Anderjevna, a felesége
Marja Antonovna, a lányuk
Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, bányamérnök hallgató
Oszip Oszipovics Versztin, a barátja
Pavel Abramovics Lezsnyev, kórházigazgató főorvos, népjólét
Mihail Afanaszjevics Mulnyakov, ortodox pap
Zinaida Mihajlovna, a felesége
Alina Fjodorovna Zemszkaja, jegyző
Konsztantyin Szergejevics Lanyiszlavszkij, tanító
Jelena Szergejevna Silovszkaja, rendőrfőnök
Zahar Zaharovics Gyerzsimorda, rendőr
Ivan Kuzmics Spekin, szóvivő
Jekatyerina Nyikolajevna Ingoda, helyi sikeres vállalkozó
Vszevolod Emilovics Bejerhold, ellenzéki vállalkozó, kevésbé sikeres
Praszkovja Fjodorovna Alazeja, titkárnő és szobalány
Iszak Grigorjevics Lezsnyev, újságíró
Bogdan Bogdanovics Basmacskin, revizor

Alkotók

Hozzászólások