Színház

A Sárkány

bábjáték, magyar, 2010.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

"A Sárkány olyan aktuális problémákat vet fel, amelyeken szerintünk fontos elgondolkodnia a fiatalabbaknak is, hisz körül veszi őket, de ezt nem biztos, hogy tudatosítják magukban. Gondolok, a politikai acsarkodásra, a hatalmi játszmákra, a korrupcióra, arra, hogy emberek hogyan használják ki egymást azért, hogy előrébb jussanak, hogy miként hazudunk egymás szemébe. Az előadás mindezt fantasztikus humorral járja körül és mesei miliőbe helyezi, ezért is tökéletes anyag a fiataloknak. Az előadások után beszélgetni is fogunk, tehát elemzünk bizonyos részeket, emellett személyes élményeket próbálunk feleleveníteni közösen. A történet egy olyan városban, Drakóniában játszódik, ahol négyszáz éve uralkodik egy sárkány és az emberek behódolva ennek a zsarnoknak, rettegésben teszik azt amit megkövetel tőlük. Egyszer csak érkezik a városba egy hős, egy hivatásos szabadságharcos, Lánc L.Ottó, aki nem érti miért nem lázadnak fel a sárkány ellen, miért nem fognak össze, miért nem mernek a lakosok szembeszállni vele. Kihívja a sárkányt viadalra, megküzdenek egymással és -nem árulok el nagy titkot- a hős győzedelmeskedik, de nagyon kimerül a csatában, és eltűnik. A felszabadított város magára marad egy halott diktátorral, aki korábban kifejtette, hogy az emberek már rosszabbak, mint a sárkányok. Ezután a polgármester kinevezi magát elnöknek és létrehoz egy borzalmasabb, kegyetlenebb diktatúrát, mint amiben azelőtt élt, igazolva Drakon szavait Tehát a sárkány halálával nem oldódik meg semmilyen probléma, mert az emberek lelkében mélyen gyökerezik valami rossz, ami végül elszabadul. Ottó végül visszatér és szembesül azzal, hogy nem lehet megváltani, felszabadítani az embereket, pusztán egy diktátor likvidálásával, mert előbb a gondolkodásmódjukban kell elérni komoly változást." - Vékes Csaba

A(z) KOMA Bázis előadása

Bemutató időpontja:

2010. október 1., KOMA Bázis

Stáblista:

Szereplők

Drakon (a sárkány)
Láncz L. Ottó
Sármány (levéltáros)
Elza (a lánya)
Polgármester
Henrik (a fia)
1. Nő, 2. Nő, 3. Nő

Alkotók

Hozzászólások