„Mindig is ragaszkodtál hozzá, hogy a házasságunk egy vicces kis társalgás szintjén maradjon.”
Mi történhet még, ha már csak a nyaralóban maradt közös holmikat kell szétosztani? Ha az apa már egy új, várandós barátnővel érkezik az osztozkodásra, a szülés váratlanul beindul, az exfeleség megértő és támogató, majd bevall egy rég elévült hűtlenséget, a nagy kamasz lány pedig zavaros és érthetetlen utalásokat tesz.
Az anya váratlanul újra házasodik, az apa hirtelen lelép, a lányuk pedig kettősügynök.
Mi történik, ha az apa vissza akarja kapni volt párját? És az anya is vissza akarja kapni exférjét? Csak az időzítés rossz. Elcsúsznak az idősíkok, aztán fanyar nevetéssel nyugtázzuk: Az élet túl zavaros. Vannak, akiket egymásnak teremtettek, és a sors mindenképpen összekuszálja őket. Újra meg újra. Vagy mégsem?
Fordulatos és sziporkázóan humoros vígjátékban kacagtat és gondolkodtat Donald Churchill két felvonáson át a megunhatatlan és örök kérdést boncolgatva: meddig tart egy párkapcsolat. És egyáltalán van-e értelme?
Mire jó a válás, ha nem arra, hogy végre őszintén beszélhessünk egymással?
- „Abban a percben tudtad, hogy hűtlen voltam hozzád, ahogy visszaértem a szállodába! Ott ültél az egyik napernyő alatt, és azonnal észrevetted, hogy nem az a ruha volt rajtam, mint amiben reggel elindultam!
- Emlékeznem kellett volna, milyen ruha volt rajtad, amikor reggel elhajtottál?”

A(z) Spirit Színház előadása