Ne szépítsük: Wedekind elfelejtett drámaíró. Bár újra, meg újra felfedezik - először az expresszionisták, majd a II. világháború utáni színházi forradalmak irányzatai - igazán nincs jelen az élő színházban. Nincs jelen, mert mindig a poétes maudits alakjai körébe tartozott, ha egyáltalán besorolható bárhová is furcsa egyénisége, érdes nyelve, brutálisan tárgyilagos drámai logikája. Berlinben megismerkedik Ibsennel, Dosztojevszkijjel, a naturalistákkal, és megírja első három darabját, melyek közül az egyik, A tavasz ébredése (1890 - 91) pár év múltán világhírűvé teszi. A tavasz ébredése "gyermektragédia". A szereplők az ébredő ösztönök örvényében tanácstalanul vergődő kamaszgyerekek, akiket az "ellenségek" : az eltorzult lelkű, embertelen tanárok és papok, és a természettől melléjük rendelt barátok: a szülők, együttesen taszítanak tragédiába. A beléjük rögződött álerkölcs nevében félrevezetik őket, és megakadályozzák őket a legemberibb ösztön, a szexuális vágy természetes kibontakozását. A tavasz ébredésében a maradi látszatmorál gyilkos hatalmát kezdi ki, azt a hazugságot, mely két fiatal gyerek értelmetlen halálát okozza. Itt még érezni a naturalista iskola rekvizitumait: a miliőt, a szegénységet, az ösztönök vad és irracionális megjelenítését. A játék éle az erkölcsi tabuk, a társadalom embertelensége ellen irányul.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások