Színház

A titok arat - Ady est 3.

előadás, magyar, 2012.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Halmy György nagy ívű Ady-trilógiájának harmadik része. "Az Óperenciás tengeren-a táltos költő Ady Endre" című első rész, majd a "Csodálatos képes rettenetek" című második rész után a Titok arat című legújabb rész újabb 41 verset dolgoz fel, ebből 18 Balázs Barnabás időtlen, régi időkből sarjadó, mégis mai zenéjével szólal meg.

Mai társadalmi, lélektani helyzetünk sok szálon, sok módon, több dimenzióban kötődik Ady korához. Feszültségeink, halálfélelmeink, szerelmeink, gyónásunk, magunkba nézésünk elmaradása, boldogtalanságunk, céltalanságunk, nihilizmusunk, hitetlenségünk mind-mind .a "minden egész eltörött" érzéshez, végkifejlethez áll közel.

Mi a minden, mi az egész? Törvényszerű mindennek elmúlása, új hagyományok megjelenése, viselkedésünk, magunk változása? Meglehet-e a világ "régi tudás, táltos költő nélkül"?

Ignotus gondolata vezérelte az alkotókat mikor ismét Ady megidézésére harmadszor is vállalkoztak.
A táltos Ady megszólaltatása a mai korban újra aktuális, hiszen:

"Egyénisége prófétai. Szent állat, kiben a természet éli ki magát. Joga van felélni a mások életét, mert minden élet gazdagszik az övéből..."

A halhatatlanság, az élet, a halál, a titok megidézése a következő versek segítségével történik:

A veszélyek istene
Az ítélet előtt
Harcos és harc
A titok arat
Nem csinálsz házat
Ha fejem lehajtom
Valaki útravált belőlünk
A csók csatatér lovagjai
Elbocsátó szép üzenet
Sárba veszett hó
Felszállott a páva (népdal)
Pimasz szép arccal
Kötelező írás sorsunkért
Válaszúton
Hun, új legenda
A fajtám takarója
Az elsüllyedt utak
Egy csókodért
Ismeretlen átok
Az én menyasszonyom
Mesét mondok
A múltért
Jázmin nyitott
Félhomályban
A mese meghalt
Rettegek az élettől
Új vizeken járok
A fekete zongora
Alázatosság langy esője
Sem utódja, sem boldog őse
Imádság úrvacsora előtt
Halál pitvarában
Bajvívás volt itt: az ifjú Minden
Halk, bánatos szökés
A tűnődés csolnakján
A békés eltávozás
Finita?
A bánat dalaiból
A mi gyerekünk
Az eddig ámene

A színházi megvalósításkor a költő énjének több, sokszor első látásra ellentmondásos megnyilvánulását, a megkettőzött egy férfi és egy női lelkületű személyiséget két színész, a Férfi, illetve a Nő eleveníti meg. Harmadik szereplőként mindvégig, mint belső hang a zenész és a zene van jelen...

A(z) Medve Színpad előadása

Bemutató időpontja:

2012. október 8., Medve Színpad

Stáblista:

Hozzászólások