Akutagava Rjúnoszuke novellái és Kuroszava Akira filmje alapján. 

Van valami rejtélyes ebben a darabban, holott a történet mérhetetlenül egyszerű. Egy gyilkosság az áldozatok, az elkövetők és a tanúk szemszögéből elmesélve, újra és újra.

A történet ismétlődik, és még ha lenne is reményünk a megváltoztathatatlan visszafordítására, a gyilkosság rendre bekövetkezik, egyre könyörtelenebbül, mindinkább végérvényessé válik. Ezekben az ismétlődő körökben rejlik valami mágia, ami beszippantja az embert, és mások legféltettebb titkainak és cselekedeteinek nézőiként, valamiképp saját magunk bíráivá válunk, és rálátást kaphatunk életünk igazságaira.

Miként egy nyomozásban, úgy az előadásban is, a kihallgatások, vallomások és tanúságtételek során az igazság folyton máshova sodródik. Körvonalazódik, majd újra elillan. Annyira viszonylagos, hogy szinte létezése is megkérdőjeleződik, holott miként hitünk szerint Istenből is, igazságból is csak egy van. Kinek-kinek a magáé.

A gyilkosság végső magyarázata mégsem adja meg a halál értelmét, miként a halál sem képes az élet értelmet igazolni, legfeljebb csak beteljesíti azt.

És persze miként egy gyilkosságnál általában kiderül, hogy a történetben van szerelem, szenvedély, hatalom, háború, nyomor, kilátástalanság és némi remény, mert az élet valahogy mégsem hagyja megölni magát.

(Gergye Krisztián)

A(z) Hevesi Sándor Színház előadása