Bár vígjátékot ígér, komor számûzetéssel indul; elég soványka a cselekmény, az ardennes-i idillben csak a három szerelmespár viszontagságai töltik ki. Igaz: talán a legszebb, legmélyebb shakespeare-i gondolatok itt fogalmazódnak meg, szókincsünkbe szállóigeként épülve be. Alekszandr Belozub forgó-porondja temérdek játéklehetõséget kínál, a csapó-ablakokkal tagolt deszkavár, amely megfordítva Henri Rousseau dzsungelébe visz, eleven formálója a játéktérnek. Az ablakocskákban hol replikázó arcok bukkannak elõ, hol különbözõ állatok, farkastól egészen a Fiú-ig, "aki szarvassá változott"... De a jelmezek is pompásak, Kacsur András alkoholfüggõ hercege egész mezõnyi virágot hordoz palástján, az udvari bolond Próbakõnek több konstruktivista öltözet is jut, a versenybirkózónak, elõénekesnek, sõt, szende szûznek is kiváló Szabó Imre ruhatára is osztályon felüli. Sõtér István, eddigi szelíd álarcát levetve, átütõ erõvel állítja elénk hiszteroid intrikusát.

Vidnyánszky Attila Globe-ális sokszínûséggel dúsítja a komédiát, a szavak a gesztusnyelv, a mimika alkotta erõtérben élnek, a verbalitást hatványozza a mozgások összetett látványossága. Az emberi lét hét stációját elbeszélõ monológot Rácz József tüneményes bohócának hetedhét pantomimje vizualizálja, az ábrándos herceget poétikus színekkel játszó Ivaskovics Viktor híres "Színház az egész világ"-át, az álarcot öltõ erdei társaság keretezi. A drámai mag szûkössége, középtájt, lankasztja a tempót, ami leginkább Vass Magdolná-t sújtja, aki méla Jaques köré, nemes erõfeszítéssel próbál szituációt teremteni. Ilyen szempontból is gondtalan Krémer Sándor és a most is elbûvölõen sziporkázó Orosz Melinda bukolikus szerelmespárja, míg az elõadás motorja, Rácz József pajzán akrobatikával nyeri el Gál Natália Jucijának kegyeit. Hiába követeli a szerelmet Kacsur Andrea, aki az utóbbi években szereprõl szerepre erõsödve, egyre sikeresebben találja meg egyéni hangját.

Ha Tarpai Viktória is következetesen ezt az utat követi, a jövõben sok lányszerepben fog hasonló örömöket kiváltani, darabbéli párja, Ferenczi Attila most szüreteli folyamatos fejlõdésének gyümölcseit. Felmutató ujjas ikonjai groteszk refrénként térnek vissza, s bár birokban gyõzedelmeskedik, valljuk be, énekben Charles mester a jobb... Sokáig nem tudtuk, hogy Õ a szõke-szakáll tiszteletes, míg végül könnyû fehér ruhában, gyengéd játékokkal kismama-pocakján ironizálva, szépséges Hymenként, Béres Ildikó leplezõdött le. Olvasva, tetszik az Ahogy tetszik, de igazán shakespeari így lesz, Vidnyánszky Attila színpadán, mivel õ mindent a saját képére formál, az örök aktualitás és a jelen idejû korszerûség dialektikus egységét teremtve meg. Ismerve beregszászi modellt, tudjuk, hogy ez az elõadás legfeljebb munkabemutató, permanens építkezéssel, tucatnyi este után kristályosodik majd ki a végsõ forma. Most is kitûnõen múlattuk el az egyvégtében háromórás ötletparádét, de felfokozott kíváncsisággal várjuk a következõ megnézést, amely ismét próbaköve lészen a folyvást erõsödni képes, mindig nagyszerû élményt jelentõ beregszászi társulatnak.

Megnéztem a darabot. Sajnos nem tetszett. Ez a lényeg, de akit érdekel, kifejtem bõvebben.(vigyázat, 100% elsõ benyomású friss élmények következnek)

Lehet, hogy tenyeres talpas plebejus vagyok, és nem érek fel a modern színház literatúrai magaslataihoz. Az is lehet hogy Vidnyánszky rendezõ úr, igen sikeres abban amit csinál, és halomra kapja a rokonoktól, barátoktól, mûértõktõl, és kritikusoktól valamint a sarki kedvenc zöldségesétõl a dícsérõ kritikát. Nekem azonban korántsem tetszik amit eddig az õ "gondozásában" láttam. Ez a darab sem. Értem én hogy kísérletezni kell, és arcon ütni -horribile dictu "pofánbaszni" -kell a kedves színházi közönséget...de azért nekem ez így kellemetlen volt. Mást vártam. Kedvesebbet, finomabbat, és olyat, amihez nem kell elszívni legalább egy spanglit (de inkább kettõt) hogy élvezzem.

Az író bár vásári komédiának állította be anno mûvét, gyanítom mégsem ennyire alpárinak képzelte el, és nem úgy álmodta meg ezt a vígjátékot, hogy szõrös falloszt látunk (az 5. sorban ültem, TÚL KÖZEL) a színész színpadi, jól megvilágított átöltözése közben. A zenei katyvasz pedig, amit aláfestésül hallunk, szintén leginkább a "kísérletezõ" jelzõvel illethetõ, ha jótékony akarok lenni.

A szerelmes párok három eltérõ jellegû, és szintû szerelmi történetei nem érhetõk tetten az elõadás során. :( Minden összekeveredik mindennel. (Olvasva az eredetit, korántsem ez a helyzet!)

Sok mosolyt eredményezett viszont az elõadáson elsült spontán bakik sorozata, a túl hamar kiömlõ folyadékok okozta (életveszélyes) csúszkálások, kiszakadó kellékek, és egyéb komikus elemek. Commedia dell'arte jelleget kölcsönzött a darab második felének. :) A színészek többnyire ha nem is tökéletesek, de legalábbis aranyosak voltak.

Bizony, szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni ebbõl a történetbõl, ha kevésbé kísérletezõ és megújító szándékkal nyúlt volna hozzá valaki.