Színház

Amjad

előadás, magyar, 2007.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A hazánkban most először fellépő francia kanadai La La La Human Steps társulat megalapítója és koreográfusa, a világhírű Édouard Lock 1980 óta alkot a modern táncművészet terén. A formabontó produkcióiról ismert művész legújabb, Amjad címet viselő alkotását québeci együttese idén áprilisban mutatta be. A koreográfust leginkább a romantika olyan jól ismert művei inspirálták, mint a Hattyúk tava és a Csipkerózsika, s ezek újragondolásával, átértelmezésével hozza egy fedél alá a tradíciót és a modernitást. Az előadás e művek 'szétszedéséből', majd 'újjáépítéséből' készült, üzenetüket így adaptálva mai modern koreográfiára és zenére. Lock új darabjában is folytatja útját a test extrém és absztrakt entitásként való újrafelfedezésében. 'Célja a test megszabadítása minden funkcionalitástól, egészen az absztrakcióig, ahogyan azt a romantikus balett is teszi' - írta róla a francia Libération.
Az Amjad előadásához a La La La Human Steps olyan csapatot állított ki, amely a kortárs technikák terén is nagy rutinnal rendelkező balett-táncosokból áll, soraikban Andrea Boardmannal, aki közel tíz évig volt a Grand Ballets Canadiens vezető táncosa, valamint Xuan Chenggel, a Sanghaji Nemzetközi Balettverseny 2004. évi győztesével. Ma már mindketten a La La La társulat tagjai.
Az eredeti Csajkovszkij-műveket Gavin Bryars értelmezte újra és adaptálta az előadást élőben kísérő kamarazenekarra. A kompozíció egyes részeiben a Blake Hargreaves által tervezett kísérleti elektronikus hangszerek is megszólalnak. A díszletet a viágszerte ismert kortárs kanadai szobrász, Armand Vaillancourt tervezte.

A(z) Müpa előadása

Bemutató időpontja:

2007. november 1., Müpa

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások