1956 őszén forradalom tört ki Magyarországon. A világon először - egyedül - egy nép szembeszállt a végtelen hatalmúnak tűnő világrenddel, a kommunizmussal, képviselőivel Magyarországon és képviselőjével, az akkori világ egyik legerősebb nagyhatalmával, a Szovjetunióval. Nem értette a felkelést a Szovjetunió politikai vezetése, nem értették a hazai kommunista vezetők, nem értette a "fejlett Nyugat" sem. Egy maroknyi nemzet népfölkelői, jelentéktelen hadserege szembeszálljanak a világ legnagyobb katonai erejével? Civilek tömegesen adják önként életüket egy elvont fogalomért: Szabadság? Őrültségnek, öngyilkosságnak tűnt az egész.

Kiss József érti, mi történt. Érti kicsiben és nagyban: érti az egyén motivációit, mely mindannyiunkban más-más, és érti a valamennyiünk lelkében ott lapuló furcsa érzet, a hazaszeretet vészhelyzet-szülte fellobbanását. Érti, s drámájában minket is hozzásegít a megértéshez, minket, akiknek már csak elvont fogalom, társadalmi-nemzeti ünnep, munkaszüneti nap és ünnepség a Forradalom emléke. Emblematikus figurákat hoz össze egyetlen helyszínen, egy belvárosi lakásban: egy ÁVO-s tisztet zsidó származású feleségével s hívő kommunistának nevelt kamaszlányával, "munkásszármazású" s "osztályidegen" fölkelőt, meg a "pesti srácot", besúgó házmestert és kiégettségében is emberségét őrző orvost. Két időpontban mutatja meg jellemüket, emberségüket vagy embertelenségüket: a forradalom kitörése után néhány nappal, s a fordulat, november 4-e után. S ez a látszólag egyszerű képlet elég ahhoz, hogy a forradalom emberarcúvá, aktuálissá váljon. Hogy a XXI. században is átélhető legyen számunkra az az érthetetlen hősiesség, amikor egy nemzet felelősséget vállalt önmagáért, az emberek egymásért s jövőjükért. Hogy egy pillanatra szembenézhessünk azzal, bennünk, ma, itt mi van meg, mi maradt abból a hétköznapi hősiességből, amely 1956 magyar forradalmát bukása ellenére is a dicsőségbe emelte.

A(z) Főnix Színház előadása