Színház

Az éjszaka tapintása

előadás, magyar, 2001.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Misztikus, romantikus történet, mely nem a szokványos módon kerül bemutatásra.
A sötét színházban ülő néző két, látszólag mindennapi fiatal szerelmi románcának lesz tanúja. Mégis van benne valami rejtélyes. Az író a néző fantáziájára bízza a szálak kibogozását. Reggeli telefonhívás: egy fiú eltűnt. Nővére és - úgy sejtjük - volt kedvese keresésére indul. Péter felkutatásában a nézőtéren ülők is részt vesznek. Izgalmas utazás ez Görögországba, sok kalanddal. Az utazókat népes kísérőtársaság veszi körül, akik minden pillanatban rendelkezésükre állnak, enni-, innivalóval kínálják őket, táncolnak velük stb. Az utazás és a megérkezés során a "nézőközönség" minden érzékszervét igénybe veheti a szemén kívül. A gyönyörű görög tengerparton végül a szerelmesek sorsa is megpecsételődik, a darab az élet nagy igazságainak kinyilatkoztatásával végződik. A "néző" számára sok, addig homályos dolog válik világossá, ahogy a besötétített teremben is hirtelen felgyúlnak a fények.

A darab teljes sötétségben zajlik, és a nézők ülőpárnákon foglalnak helyet. Az előadás alatt hangot és fényt kibocsátó tárgyakat kérjük mellőzni. Az élmény teljessége érdekében széket csak indokolt esetben biztosítanak, pl. idősek, mozgássérültek, kismamák, stb. számára.

A(z) VAKREPÜLÉS Színjátszó Egyesület előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások