Színház

Az idő marasztalása

előadás

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Bodosi György művei alapján
Tájképek egy falusi írótól.

Horváth Csaba és Földeáki Nóra több mint egy éven át kutatta dr. Józsa Tivadar, írói nevén Bodosi György szellemi hagyatékát a Balaton-felvidéki Pécselyen. A falu és a szomszédos települések körorvosaként hosszú évtizedekig szolgált polihisztor szerzői munkássága sem a saját közegében, sem szélesebb irodalmi körökben nem közismert, pedig indulását Illyés Gyula és Weöres Sándor is támogatta. Fő hivatásának szentelte az életét, s miközben járta a térség falvait, mindent megfigyelt. A falusi ember karakterét, sorsát, életformáját és problémáit, a természeti jelenségeket, állatokat, növényeket, az idők változását és az univerzum tanításait.

Az idő marasztalása ennek a lenyomata. Életképek, történetek, karakterek egy falu életéből, költőiség és fizikalitás Dresch Mihály lélekemelő zenéjével, amiből egy saját törvények szerint működő ismerős világ áll össze. Bodosi György életműve a lokálisból merít és az egyetemes felé tart. Ezért is érdemes arra, hogy kiemeljük az ismeretlenség ködéből és közkinccsé tegyük.

A(z) Forte Társulat és Szkéné Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások