Színház

Az imposztor

komédia, 2 felvonás, magyar, 2011.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Az 1810-es évek második felében az Oroszországhoz csatolt, de lengyel népességű Litvánia középpontjába, Vilnába jön vendégszereplésre Vojciech Boguslawski, a "lengyel színház atyja", akinek személye egyszerre jelképezi a legmagasabbrendű színházművészetet és a nemzeti létért folytatott küzdelmet. Próbálni kezdik a Tartuffe-öt, Boguslawski mindinkább belelendül, s méltón a Tartuffe alcíméhez - az imposztorhoz - tud még meglepetést okozni. A vidéki színházi létezés, a nagypolitika és a nemzeti identitás keveredése Spíró immár klasszikus művében rendkívüli színházi estet ígér....

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Tivoli előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Hozzászólások

10/10
leveltetu 2011 nov. 13. - 22:39:01 10/10
Fantasztikus elõadás volt, rég nem láttam hasonlót. Kovács Lajost a darab elején kitüntette Gyula város polgármestere, de szerintem még begyûjt ez a darab pár díjat!
10/10
FElepHánt 2011 okt. 09. - 13:51:14 10/10
FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál www.toptipp.hu

AZ IMPOSZTOR Árkosi Árpád Budapesti Kamaraszínház

Spiró György az Ikszek egyik epizódjából írta, egyenesen Major Tamás-t képzelve a címszerepben. A nagy színész, életének alkonyán, nem tudta emlékezetessé tenni a lengyel színháztörténet legendás Boguslawski-ját, nézhetetlen unalom volt az egész.
Most a régen látott Kovács Lajos játssza a grandiózus fõszerepet. Manírjaitól megszabadulva, letisztult egyszerûséggel formálja meg a nagyszerû játékalkalmat nyújtó figurát. Hiteles, mint színházi ember, mint rendezõ, bölcs értelmezései a nézõ számára is követhetõen elemzik a Tartuffe szituációit. Megköveteli királyi gázsiját, de partnernek tekinti a társulat tagjait, furfangos cselfogásával igaz lengyel hazafiként vág vissza a hatalomnak. Karizmatikus színpadi jelenléte, egyéniségének monumentális súlya hatványozza a szerep kínálta lehetõségeket.
Árkosi Árpád már az expozícióban remekel: a díszletfalakat látjuk hátulról, próba készülõdik, a felhangzó kórusban, mennyei örvényléssel. mintha a líraian szárnyaló lengyel tenorszólam küzdene a brutális mélyben dübörgõ basszusokkal. Lassan bontakozik ki a vendégjátékra érkezett varsói húzónév és a színigazgató konfliktusa, utóbbi a fellépti díjban még kénytelen engedni, de az esti elõadás vulgáris koncepcióját körömszakadtáig védelmezi. Spindler Béla sokrétûen árnyalt alakítása híven mutatja be minden korok színházvezetõinek mindennapi kálváriáját. Boguslawski a Tartuffe jeleneteinek pontos értelmezéséért küzd, tökéletesen igaza van mindig, más kérdés, hogy in vivo, a közönség elõtt õ is a pillanatnyi sikert tartja a legfontosabbnak.
Az együttes kitûnõen játssza színészként a színészeket, a következetes rendezõi munka akkurátus elvárásait maradéktalanul teljesíti. Hosszú az elsõ rész, de egy pillanatig sem csökken a próbafolyamat érdekessége. Ügyelõként Dányi Krisztián csetlik-botlik a színen, egyszer még leckét is ad lendületes monológjával a hivatásosoknak, a felhorgadó el-
lentéteket érett fölénnyel csillapítja a korelnök Tímár Éva. A Tartuffe kacér Dorine-ja, a társulat súgónõje Majzik Edit, finoman visszafogott, mégis átütõ, az emberi érzelmek, a szerelmi vonzódás gesztusai is szuggesztív erõvel jelennek meg kiemelkedõ alakításában. Szûcs Péter Pál csalhatatlan szakmai biztonsággal játssza a rossz színészt, akinek erõltetett szövegelése áradó deklamációba csap, mihelyt kitörõ hazafiúi örömét tolmácsolja a
himnikus emelkedettségû záróképben.
A nagyszerû darab és Árkosi Árpád rendezése nemcsak a Moliere és Boguslawski, a Napkirály és a cári protektorátus lengyel színházának dilemmáit feszegeti, - sajnos, minden ízében rímel szörnyû valóságunkra is. De bárkinek a fenséges képe lóg is a falon, a mi színházunk él és túlél minden diktátori hatalmat...