Színház

Babaház (Nóra)

előadás, magyar, 2016.

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

A Nóra a maga korában óriási vitákat, konfliktusokat generált ? ami érthető is: a nőknek nem volt egyebek közt választójoguk, ha elváltak, a gyereket ab ovo az apának kellett ítélni, és sorolhatnánk. Ehhez képest, az eleve elrendeltnek tételezett női sorssal való szakítás, az önrendelkezés joga szinte teljesen irreálisnak tűnhetett. Ibsent nem is az érdekelte, hogyan döntenek a nők, hanem, hogy szabadon dönthessenek. Kevésbé érthető, hogy hogy lehet, hogy mindez többé-kevésbé ma is aktuális.


Meglehet, Marx Károly mondása, hogy tudniillik a történelem sajátos módon ismétli önmagát (ami először szomorújáték, másodjára mint komédia mutatkozik meg, satöbbi), az magára a tragédia műfajára is vonatkoztatható, amennyiben a színház világában mind gyakrabban látható ez az átváltozás: a "szomorújáték" lidércnyomás-szerű alászállása, a tragédia alpári bohózatként való feltűnése.
Alulírott kénytelen töredelmesen megvallani, hogy a fenti gondolat aktualitását Ibsen Nóra c. darabjával való foglalatossága során ismerte fel, amennyiben ijedten kellett tapasztalnia, hogy a "szomorújáték" - e pillanatban csak épp sejthető körülmények hatására - minden határon túl közelít a komédia varázslatos vidékei felé.  ? Jeles András

A(z) Stúdió "K" Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. november 23., Stúdió "K" Színház

Stáblista:

Hozzászólások