Színház

Bánk bán

opera, 3 felvonás, 180 perc

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A magyarországi nemzeti összetartozás évére készült Bánk Bán előadást 2020. augusztus 19-én mutattuk be a Margitszigeti Színház szabadtéri színpadán. A Katona József drámája alapján született Erkel-opera, univerzális mondanivalójával azonban bármikor és bármely operaszínpadon megállja a helyét. A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila rendezésében két egymástól távol álló világ jelenik meg, amelyeknek a maguk zárt valóságában külön-külön megvan a saját igazságuk és szépségük, de a két világ között nincs harmonikus átjárás, sőt inkább keltenek feszültséget és disszonanciát. Örök és egyetemes emberi érzések működtetik a történetet, mint például az irigység, a gyűlölet és a féltékenység. Olyan erők, amik abszolút érthetők lesznek száz év múlva is minden egyetemes emberi érzést követő számára, nem csak a magyar történelmet megélőknek és ismerőknek. A Shakespeare-i királydrámák mélységeit hordozó történetet, amely a zene erejével még költőibb magaslatokba emelkedik, Magyarország kiemelkedő, nemzetközi szinten is ismert operaénekesei keltik életre. Az opera 2021. augusztus 20-án visszatér a Margitszigetre, hogy méltó ünnepe legyen államalapításunknak.

„A Bánk bán eredeti verzióját annak fényében, hogy szcenikai-dramaturgia szempontból a nézőre is erőteljesebb hatást tegyen, a Nádasdy-Oláh-Rékai trió dolgozta át az 1930-as években. A fő céljuk az volt, hogy az Erkel Ferenc és Egressy Béni által létrehozott operát közelítsék a Katona-drámához. Ezért Egressy szövegét sok helyen kicserélték Katonától származó idézetekre, alakítottak a prozódián, illetve, ahol ez nem volt lehetséges, ott ők maguk alkottak szövegeket Katona stílusában. Ezzel a mai elvárásoknak, illetve a Bartók és Kodály által támasztott követelményeknek is jobban megfelel. Továbbá, zenedramaturgiai szempontból is újraszerkesztették a darabot. Az így született mű zenei jelenetei jobban kötődnek egymáshoz, dinamikusabb előadás jött létre. Mindez úgy, hogy a darab semmit nem nélkülöz Erkel zenei szépségéből.” (Kesselyák Gergely, Liszt-díjas karnagy, Érdemes Művész)

A(z) Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadása

Stáblista:

Hozzászólások