Színház

booty Looting

táncelőadás, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Wim Vandekeybus négy táncost, két színészt, egy zenészt és egy fotóst válogatott össze a booty Lootinghoz, amelyben zene, mozgás, beszéd és fényképezés azonos jelentőséggel bír. Mindegyik hozzáad, és egyben el is vesz valamit az egészből.

Az előadásban Vandekeybus a fotográfián keresztül beszél az emlékezésről: "Az emlékeink sokszor fotókon alapulnak, ugyanakkor le is rombolhatják azokat. Proust úgy tartotta, hogy a vizuális memória kitörli az emlékeket. Érzékeink közül az ízlelés és a tapintás építi fel a legérzékenyebb kapcsolatot, mégis a vizualitás a domináns. Ezért képes bárki arra, hogy olyasmit idézzen fel emlékként, amit sohasem élt át, de látott róla képet."

A booty Looting a 2014-es Wim Vandekeybus-sorozat második előadása. (Az első a legendás és máig friss What The Body Does Not Remember? volt.) Ez a 2012-ben készült mű Vandekeybus legutolsó darabja, amely pontosan mutatja a változás jeleit. Érzékelhető a koreográfusi fókusz eltolódása, a hangsúlyok áthelyeződése. Vandekeybus másképpen, sokkal komplexebben gondolkodik színházról, mint a húsz évvel korábbi darabjában, ma már azt vallja, hogy egy előadásban a test mellett komolyabb szerepet kell kapnia más (teátrális és nem teátrális) eszközöknek is.

Ennek a műnek van magyar vonatkozása is: Vandekeybus asszisztensként bevonta az alkotófolyamatba társulata egyik táncosát, Mészáros Mátét.

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2014. május 23., Trafó

Stáblista:

Hozzászólások