A Kaposvári Egyetem IV. éves színművész hallgatóinak előadása.
Carl Orff világhírű műve élőzenével, mozgással, kórussal.
"Az előadáson a fiatal színművészek minden akciója valóban hiteles, mert nem eljátsszák a fizikai színház kockázatát, hanem valóban kockázatot vállalnak. (…) az előadás valamennyi apró részletén érződik [Blaskó Borbála] elhivatottsága, (…) valamint a hite a színházban – és főleg ez utóbbi már tükröződik a hallgatók mozdulataiban, gesztusaiban, színpadi jelenlétében. Mindez arra enged következtetni, hogy majd diadalmas lesz a célba érés is.” (Kutszegi Csaba: A lényeg a tao)
Előadók: Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Cseke Gyöngyvér, Hermányi Mariann, Karácsony Gergely, Kisari Zalán, Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács S. József, Péteri Lilla, Szász Júlia, Szurcsík Ádám, Várai Áron
Osztályvezető tanár: Cserhalmi György
Rendező-koreográfus: Blaskó Borbála
Blaskó Borbála a Kaposvári Egyetem Cserhalmi osztályának készítette a Carmina Burana vizsgadarabot, s most a szélesebb nyilvánosság elé tárja az élőben elhangzó kórusműveket és zenei motívumokat, ezzel lehetőséget adva a színművészhallgatóknak, hogy komplex képességeiket egy összetettebb feladat kapcsán is kibontakoztathassák. Az előadás olyan kivételes formában mutatja meg ezt a közismert és közkedvelt kantátát, melyben a szereplők tanulmányaik esszenciáját kamatoztathatják, mind mozgásban, hangszeres zenében, éneklésben, kifejezésmódban, színpadi jelenlétben.
Az előadás a fiatalabb korosztályhoz is szól, akik kevésbé jártasak a kortárs
előadóművészetben, a színpadi megfogalmazási módokban, de nyitottak és kíváncsiak a
zenei és színpadi értelemben vett sajátosságokra, az egyéni hangvétel és személyes
ízlésvilág megmutatkozására.
English-friendly performance
Hozzászólások