Színház

Csákányi - Kulka

zenés színmű, 2 felvonás, magyar, 2008.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Csákányi Eszter és Kulka János estjén irodalmi szövegek és dalok mozaikjából alakul ki két ellentétes, mégis összetartozó egyéniség. Végletes lelkiállapotok, összecsapások, és sok humor köti össze a két főszereplőt, és - mint az életben, a koncerten is - kulcsfontosságú szerepet játszik a színház, a szerepjáték.

Csákányi Eszter és Kulka János már többször nekifutott együtt ennek a zenés-személyes-önálló-hogyismondjuk műfajnak. Mert jó nekik együtt, és mert ők ketten nagyon jók együtt. Játszottak is sokat együtt, főként Kaposváron, de azért máshol is. Járták az országot közös esttel, a híres sztori szerint "mint Csákányi László lánya és Magenheim doktor a Szomszédokból" - ahogy egy helyütt döbbenten látták a kiírást a kultúrház ajtaján. Aztán lett nekik Music Hall előadásuk is, nagyzenekarral, táncosokkal, vetítéssel, ahogy kell. Úgy érezték mégis, ez azért nem egészen az ő világuk. Hagyjuk ezt Amerikára, ott ez jobban fekszik. Így lesz most egy igazi, színházi, olyan, amilyenben a legjobban érzik magukat. Maradnak bizonyos dalok, amiket ők is, a közönség is nagyon megszeretett. Köztük Liza Minnelli, Aznavour, sőt, Madonna-szám is. És sok új darabbal egészül ki a repertoár. Történetekkel, mert minek olyan dalokat énekelni, amik általánosságokról szólnak? Streisand és Minnelli állt elő annak idején ilyen igényű számokkal - persze ők is részben a franciáktól vették át őket, meg a régi idők színpadi előadóitól. Szóval, most mini-történetek lesznek majd zenében, külön-külön és együtt előadva, egymásba fonódó emberi játszmákkal és egymást kiegészítő érzésekkel. Kulkára és Csákányira szabva, mert mindez rajtuk átszűrve az igazi, mégiscsak...


Az előadás Ősbemutatója: KAPOSVÁRI CSIKY GERGELY Színházban, 2008. február 22.

A(z) Orlai Produkciós Iroda előadása

Bemutató időpontja:

2008. február 22., Orlai Produkciós Iroda

Stáblista:

Hozzászólások

gabri03 2009 júl. 14. - 17:35:35
Csatlakoznék az elõttem szólókhoz. Hihetetlenül jó elõadás, csak ajánlani tudom!
Petrapetrus 2009 ápr. 20. - 14:27:50
Én valamivel több, mint egy évvel ezelõtt láttam, de nekem is nagyon tetszett...
cavanna 2009 ápr. 16. - 14:36:11
Szenzációs volt a mai elõadás!!! Isteni jók voltak együtt, nagyon jól éreztem magam, és ahogy a tombolást hallottam nem csak én.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Rég volt már ennyire fergetegesen jó színházi élményem.. Bár elég sokat járok színházba.