Ma divatos az élet "sűrűjét" valami silány utánzattal helyettesíteni a színpadon, hogy ne kelljen a valóságot a maga összetettségében, a jellemeket a maguk ellentmondásosságában ábrázolni, hogy ne kelljen láttatni az ok és okozat lenyűgöző kölcsönhatását, tehát mindazt, amit például a regény mindig is tudott. (...)
A közönségnek újra és újra meg kell tanulnia, hogy a gondolatok közlésének és életfilozófiák bemutatásának a legalkalmasabb közege a színház, és hogy az ember sorsának a kérdéseit a legelementárisabb erővel a színház tudja felvetni. (...)
A kérdés az egyén szempontjából így hangzik: bűnös dolognak kell-e tekinteni, ha valaki egymaga ragaszkodik az igazsághoz, amikor ezt az igazságot mindenki más veszedelmes, ördögi hazugságnak tartja? A téma elévületlen, talán a legidőállóbb Ibsen témái közül, hiszen soha nem volt és soha nem is lesz olyan szervezett közönség, amely eltűrné, hogy az egyén körömszakadtáig ragaszkodjon a maga igazához a nagy többséggel szemben. (...)
Arra törekedtem, hogy lehántsak a darabról minden olyan sallangot, amely Ibsen korához köti, hogy megmutassam, ezek mögött a sallangok mögött még ma is él Henrik Ibsen szenvedélyes haragja. Azé az Ibsené, aki egy órásmester precizitásával és érzékeny szakértelmével tudott drámát írni, csakhogy az ő órája nemcsak a perceket és az órákat mutatja, hanem az egész kort". - Arthur Miller
A(z) Győri Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások