A Dunakanyar egy tipikus eszpresszó-helyzet, melyben a vendég megpróbál vigaszt találni a pultos nőben. Itt, ebben a "presszóban, az országút mentén valahol a Dunánál", a kávéfőzőnő és az idegen , az országút Don Juanja közt egyre szenvedélyesebb összefeszülések, fordulatokban bővelkedő csatározások bontakoznak ki. Ráismerhetünk saját vágyainkra, félelmeinkre, gyengeségeinkre, esetlenségeinkre - különösen akkor, ha voltunk valaha magányosak. Két magányos lélek találkozik a darabban, és nyílik meg egymás előtt. Feltárulnak előttünk a magányos lelkek mélységei, amelyből nincs más kiút, mint összekapaszkodva megoldani elsivárosodott életeiket. Lehet-e egyszeriben közünk egy ismeretlenhez egy véletlen találkozás során? Találunk-e bármit a másikban, ami hirtelen meglep bennünket? Amikor valamiért ott áll pőrén, védtelen egy pillanatra felfedve gyengeségeit minden szánalmasságával és nevetségességével együtt. hol sírva, hol hangosan nevetve? Vajon megtalálja-e az egymáshoz vezető utat a két, lélekben régóta magányos ember? Kibékíthetetlen ellentét, egyéjszakás kaland, esetleg egy új, reményt ígérő kapcsolat alakul ki köztük...?
A(z) Zenthe Ferenc Színház előadása
Hozzászólások