Színház

Emmeline

opera, 2 felvonás, 2009.

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Emmeline "Görög tragédia amerikai bőrbe bújtatva"

Az Alföldi Róbert által rendezett Emmeline magyar rendezőjétől és két európai főszereplőjétől (Nyári Zoltán és a román mezzoszoprán, Iulia Merca) eltekintve amerikaibb az amerikainál, és Európában is a Fesztivál keretében láthatjuk először.

A darab szerzőjét, a new york-i származású Tobias Picker-t az egyik legmeghatározóbb kortárs komponistaként tartják számon az Egyesült Államokban. Első operája - a darab 1996-ban debütált a Santa Fé Operában - megírására egy dokumentumfilm ('Anyáink bűnei') inspirálta.

Innen ismerte meg annak a fiatal lánynak görög tragédiába illő történetét, akiről Emmeline-t mintázta. Emmeline-t (szerepében az amerikai Kristin Sampson, az Operaverseny tavalyi döntőse), a Maine állambeli LaFayette-ben élő Mosher szülők legidősebb lányát saját bigott nagynénje Massachusetsbe viszi, hogy az ottani textilgyárban pénzt keresve támogassa népes családját. Az emberi érzelmek és családja után sóvárgó kislány könnyű prédájává válik a helyi munkafelügyelőnek. Tizennégy évesen teherbe esik, de erről családja nem értesül, mert nagynénje azonnal gondoskodik az örökbefogadásról.

A gyermek nemét Emmeline is jóval később, túl későn, húsz év múltán tudja csak meg, azt követően, hogy mit sem sejtve szerelembe esett és összeházasodott saját fiával, Matthew-val.

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2009. november 15., Szegedi Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások