Az Erdő a színészkedés körül forog. Nem a színház körül, bár szereplői közül ketten is színészek, hanem a szerepjátszás, mint életstratégia körül. Másrészt az Erdő természetesen az erdő körül is forog, amelyből a gazdag földbirtokosnő, Gurmizsszkaja időnként elad egy-egy darabot, hogy abból vásárolja meg magának az éppen kiszemelt ficsúrt. Az erdőben randevúzik titokban a két ifjú szerelmes, akik hozomány nélkül hiába vágynak egymásra. És az erdőben találkozik a két vándorszínész, Szomorov és Vigov, akik csakhamar belekeverednek az epekedő, mohó és zsugori földbirtokosok világába…

Osztrovszkij életszínházában mindenki játszik, az éhenkórász színészek és a pénzükért marakodó „civilek” is pojácák. A szerelemvásárlás, a zsugoriság, az alakoskodás éppúgy póz, mint a nagylelkűség vagy az önfeláldozás. A boldogságot (már akinek) végül mégis a művészet ereje hozza el. Vagy a kulisszahasogató ripacséria. Az igazság pillanata megrendítő. Vagy inkább vicces. És talán nem is az igazság pillanata, hanem pont a… De éppen ezért megrendítő. És vicces.

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása