Színház

Fátyol nélkül

színmű, magyar, 2014.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

Kilenc iraki nő sorsán keresztül fájdalmas hitelességgel, megdöbbentő személyességgel elevenednek meg a háború borzalmai és a férfiak kegyetlenkedései. A kilenc kiszolgáltatott, elnyomott nő a világ bármely pontján élhetne, akár köztünk is.

Heather Raffo az iraki származású színész-írónő katolikus családban nőtt fel az Egyesült Államokban, és először kislányként, majd a kilencvenes évek elején járt Irakban. Ez a későbbi látogatás olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy a következő tíz évben interjúkat készített, dokumentumokat gyűjtött, hogy 2003-ra megírja leghíresebb darabját, a Fátyol nélkült.

"Az 1993-as iraki útból született mű - melyet a The New Yorker úgy emlegetett, mint "annak iskolapéldáját, ahogyan a művészet képes átformálni a világot" - premierjét tíz évvel később Edinburgh-ben, a Traverse Színházban tartották. Raffo nőalakok széles skáláján keresztül - szabadosan élő művész, radikális kommunista, orvos, emigráns, feleség és szerető - mutatja meg, milyen nőnek lenni egy háború tépázta országban" - írja az Euronews.com.

A Házi Színpadon a 2014/2015-ös évad a fiatalok évada, hiszen a Vígszínház feladatának tekinti a lehetőségek biztosítását a fiatal tehetségeknek, hogy egy új generáció képviselői is hallassák a hangjukat, és megmutassák, hogyan gondolkodnak a világról. A Házi Színpadra meghívott vendégrendezők női szerzők műveit állítják színpadra, amelyek kritikus történelmi vagy társadalmi helyzetben élő nők küzdelméről szólnak.

Mátyássy Áron filozófia és filmelméleti tanulmányok után végezte el az SZFE Film- és TV-rendező szakát. Sikeres kisfilmjeit követte az Utolsó idők című nagyjátékfilm, amely több díj és nemzetközi megmérettetés mellett elnyerte a 40. Magyar Filmszemle fődíját is. Ezt követte a népszerű tv-sorozat, az Átok, míg jelenleg a rendező Víkend című egészestés pszichothrillere várja, hogy a mozikba kerüljön. Bár eddig is voltak apró kiruccanásai a színház világába, Mátyássy Áronnak a Fátyol nélkül az első igazi színházi rendezése.

A(z) Vígszínház előadása

Bemutató időpontja:

2014. október 11., Vígszínház

Stáblista:

Hozzászólások

6/10
Timberio 2015 márc. 09. - 15:39:09 6/10
Azért nehéz errõl a darabról õszinte véleményt írni, mert úgy színészileg, mint rendezõileg 10 pontot adnék az elõadásra. Sõt, tetszik a témaválasztás is, tényleg fontos, hogy a Mikve-sorozat folytatódjék. Ráadásul rendkívül õszinte, objektív a darab. A háborúban felsorakozó mindkét oldal gaztetteit szókimondó módon mutatja meg az áldozatok, ezúttal nõk szemével.
Gond csak egyetlen dologgal van: Hemingway azt írta valahol, ha az ember elõre eldönti a szimbólumrendszerét, kitalálja mit is akar majd az olvasó fülébe súgni, akkor a szimbólumai úgy fognak kikandikálni az írásából, mint mazsolák a kuglófból.
Nos, ebbe a darabba - biztos ami biztos alapon - rengeteg mazsolát beleszuszakolt a szerzõ. Aztán hagyta az összeset leülepedni az aljára, a tetejét meg kicsit nyersre hagyta.
10/10
Künge 2014 okt. 25. - 15:03:54 10/10
SPOILER**************Az a jelenet, amikor az amerikai lány sorolja a neveket,teljesen hasonlít A mi osztályunk (Katona József Színház) címû darabban Haumann Péter által elõadott jelenethez.**************SPOILER VÉGE