Színház

Hodworks: Délibáb

táncelőadás, 85 perc, 2019., 18 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Délibáb gondolatébresztő a magunktól megfogalmazott valamint a kívülről ránk szabott kulturális és politikai valóságok küzdőterén. Ebben a fiktívnek tűnő, valójában nagyon is valós térben csikarnak ki végletes helyzeteket magukból és egymásból a nehézkedéssel küzdő előadók.

Hód Adrienn 2007-ben alapított társulatával, a HODWORKS-szel dekonstruálják a test, a mozgás, a tér és a zene kereteit, és meglepő módokon építik újjá. A társulat keménymagjátszabadúszó táncosok adják, akik változó konstellációkban már évek óta dolgoznak együtt. Előadásaikat három alkalommal válogatták be az európai tánchálózat Aerowaves programjába, Magyarországon pedig többszörös nyertese a Lábán Rudolf- és Imre Zoltán- díjnak.  Hód Adrienn a színházat olyan biztonságos térként képzeli el, ahol a felvetett témák és a róluk szóló párbeszéd teljes mélységükben tárhatóak fel és tehetők művészileg láthatóvá. Legyen szó a meztelen test radikális felfedezéséről a Pirkadban (2014), az érzelmi és nyelvi kifejezés extrém formáiról A halandóság feltételeiben (2015), vagy harsány revügörlök extatikus, személyes történetek és társadalmi diskurzusok töredékeiből összeálló tudatfolyamba meneteléséről a Grace-ben (2016), Hód a performatív ábrázolás határait
feszegeti, és új területeket próbál feltárni a nézői elvárások konvencióin és tabuin túl. A színpad játszótér számára, ahol a jelek megszabadulnak előre meghatározott értelmezésüktől. Előadásai mindig új táncformákhoz és dramaturgiai elvekhez jutnak el, újra és újra, merészen továbbgondolva a kortárs táncban rejlő lehetőségeket. A HODWORKS a személyes önkifejezés komplexitását és radikalitását hangsúlyozza, és a maga meztelenségében tárja elénk az identitás rétegzett konstrukcióját. Ebben az értelemben Hód Adrienn munkáját olvashatjuk a veszélyeztetett művészi és személyes autonómia kontextusában is, a függetlenség védelmére és visszanyerésére irányuló (had)mozdulatként.

A(z) Hodworks előadása

Bemutató időpontja:

2019. február 8., Hodworks

Stáblista:

aug. 23.
  • Szárazárok Színpad

Hozzászólások